Starity

Debütált Az uralkodónő a FEM3-on

2014. augusztus 22. 11:11   |   Szerző: Brittany

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A The CW tavalyi egyik legsikeresebb újonca augusztus 21-én került képernyőkre hazánkban, de az országos premier élvezhetetlenre sikeredett.

hirdetés
Debütált Az uralkodónő a FEM3-on
Fotó: http://reign-the-series.gportal.hu/

A People's Choice díjjal is jutalmazott The Reign című széria, a The CW egyik büszkesége az utóbbi idők újonc sorozatait tekintve. Sok bukdácsolás után ezzel a szériával a csatorna eltalálta, hogy mire vágynak a nézői. Mary, Francis és Bash története sikert aratott és az őszi szezonban érkezik a második évad.

Hazánkba egész hamar elérkezett a premier napja, hiszen alig egy évvel az amerikai bemutatás után máris műsorára tűzte Az uralkodónő címmel a Fem3 kábelcsatorna a sorozatot. A hazai késő esti premier azonban kritikán alulira sikeredett, azon kívül, hogy a nem éppen ütős és figyelemfelkeltőnek egyáltalán nem nevezhető címválasztást ne is említsük.

A magyar szinkronnal ismételten mellélőttek. Az erős és karakán Catherine de'Medici királynő egy teljes mértékben illúzióromboló hangot kapott, amely a karakterének az erejét és hatalmát is elveszi. Megan Follows színészi játéka szerencsére némileg tudja kompenzálni mindezt. Stuart Mary hangja pedig érzelemmentes és üres. Valószínűleg Adelaide Kane Teen Wolf sorozatban megszokott magyar hangja, Bogdányi Titanilla élvezhetőbbé varázsolta volna a párbeszédeket. A fordítást készítőknek pedig fel kellene hívni a figyelmét arra, hogy amennyiben egyszer lefordításra kerülnek a nevek Ferencre és Máriára, akkor a következő pár percen belül ne Mary-nek és Francis-nak nevezzék egymás között a hercegi párost az udvarban. Maguk sem tudták eldönteni, hogy akkor most hogyan is hívják az uralkodókat.

Amennyiben sikerül a szinkronon túltenni magunkat, még mindig ott van a sorozat legnagyobb gyengéje a hazai adón. A reklámok mennyisége a 45-50 perces epizód alatt elképesztő. Mondhatnánk azt is, hogy a reklámok közt láthatunk néhány percet a királyi szériából. 8 perc műsor, 10 perc ajánló, 8 perc reklám majd 9 perc a sorozatból és ismét reklám. A televíziók reklámból élnek ez nem vitás, de amit Az uralkodónő alatt műveltek, az már nevetséges volt. Ha valaki valóban kíváncsi a szériára akkor eredeti nyelven megnézhető vagy online felületen szinkronnal, mert a televízióban minden varázsát elveszíti a skót hercegnő intrikákkal átszőtt életéről szóló sorozata.

A Reign második évada Október 2-án kerül bemutatásra Amerikában, és sok izgalmat, drámát illetve tragédiát is ígér a nézőknek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek