Starity

Kim Hyun Joongot bántalmazással vádolják

2014. augusztus 23. 14:02   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nemrég tett feljelentést egy nő a rendőrségen, aki azt állítja, hogy ő Hyun Joong barátnője és, hogy a színész-énekes az elmúlt hónapokban többször is bántalmazta testileg.

hirdetés
Kim Hyun Joongot bántalmazással vádolják

A songpai rendőrségre érkezett egy bejelentetés a napokban, melyben egy nő, Kim Hyun Joong barátnőjének mondva magát feljelentette a hírességet bántalmazás miatt. A rendőrség a feljelentés fényében pedig neki is állt a bizonyítékgyűjtésnek.

Az ügy elég komoly, ugyanis a nő azt állítja, hogy Hyun Joong többször is bántalmazta őt május vége és július közepe között. Elmondása szerint 2012-ben kezdtek el találkozgatni, idén májusban viszont többször is vitatkoztak Hyun Joong más nőkkel való kapcsolatai miatt. A nő állítása szerint Hyun Joong ököllel ütötte arcon valamint kari és mellkasi sérülései miatt orvoshoz fordult, ahol a gyógyulását két hétben határozták meg.

A nő elmondta, hogy Hyun Joong bocsánatot kért az eset után és, hogy a mai napig ugyanúgy találkoznak. Júliusban viszont hasonlóan a korábbi incidenshez, újra veszekedtek és újra bántalmazta a nőt. Az eset után kórházba ment, ahol bordatörést állapítottak meg nála és kiderült, hogy legalább 6 héten belül gyógyul meg.

hirdetés

A vádakkal kapcsolatos kérdésekre egyelőre a Hyun Joongot kezelő KeyEast csak annyit közölt, hogy a tévéből és az újságból értesültek a hírekről és amint kiderítik mi történt, kiadnak majd egy közleményt.

Hyun Joongot még nem idézte be a rendőrség, így az augusztus 23-án esedékes thaiföldi koncertjét a tervek szerint megtartja. A KeyEast viszont kijelentette, hogy problémás lenne Hyun Joong menetrendjét átalakítani, így biztos, hogy meg fog jelenni az előre tervezett programokon. „Mi kiadunk egy hivatalos nyilatkozatot, miután megtudjuk, hogy mi is történt.”

Korábban Kim Hyun Joong arról beszélt, hogy sokáig hezitált mikor az Inspirit Generation forgatásán meg kellett ütnie másokat. Egy korábbi interjújában, amit a KBS2 Entertainment Tonight show-jában adott azt mondta, hogy nehéz volt úgy tennie mintha megütné a másik színészt, mert elképzelte, hogy ez mennyire fájhatott volna a valóságban.

„Egyszerűen nem tudtam megtenni, mert arra gondoltam, mennyire fájhat ez a másik színésznek” – mondta, majd hozzá tette: „Nagyon sajnáltam és így sokat haboztam. Ennek eredményeként pedig többször lehordtak.”

A rendőrség szerint, amíg ez az összes bizonyítéka a nőnek, addig ez csupán egy egyoldalú állítás. „Jelenleg vizsgáljuk az ügyet. Ha pedig az alperes bűnös, tovább dolgozunk az ügyön” - áll a rendőrség hivatalos közleményében.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek