Starity

348 éve tört ki és tombolt a nagy londoni tűzvész

2014. szeptember 03. 18:06   |   Szerző: H.P.K.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az 1666-os év különösen emlékezetes a britek számára, hiszen ezen esztendő őszén tört ki és pusztított a nagy tűzvész a fővárosban. A lángoknak sokan áldozatául estek, a város mindezek ellenére talpra állt és újjáépült.

hirdetés
348 éve tört ki és tombolt a nagy londoni tűzvész

Napjainkban szinte lehetetlen elképzelni egy olyan szituációt, hogy három napig folyamatosan tomboljon a tűz, legalábbis egy városban. Láthatunk vad tüzeket Amerika nyugati részein, ami gyorsan terjed, viszont olyat soha nem tapasztalunk, hogy sokáig megvesse a lábát a lángoló elem egy városban. Amikor egy épület kigyullad, a tűzoltók néhány percen belül a helyszínre érnek és intézkednek, még mielőtt elterjedne és emberéleteket, más épületeket veszélyeztetne a tűz. Ez azonban 1666-ban egyáltalán nem volt megszokott és elérhető szolgáltatás.

Thomas Farriner pékségében – mely a londoni Pudding Lane-n volt megtalálható – pattant ki egy aprócska szikra, ami örökre megváltoztatta London történelmét. Vasárnap, a kora reggeli órákban, szeptember 2-án történt a tragédia.

A fennmaradó források alapján a történetet úgy ismerjük, hogy Mr. Farriner szobalánya előző este elfelejtette teljesen eloltani a kemencét. A kályha felforrósodott, szikra gyulladt, majd a pék háza a lángok martalékává vált. A szobalány hiába próbált menekülni, sikertelen volt mindennemű kísérlete, így egyike lett a tűz áldozatainak.

hirdetés

Abban, hogy a tűz ilyen gyorsan és dinamikusan elterjedt, több tényező is közrejátszott: az egyik, hogy a londoni épületek túlnyomó többsége fából épült (ami sokkal olcsóbb építőanyag volt egykor, mint a kő), másodsorban pedig London szeptemberben nagyon száraz volt – bár ezt ma elég nehéz elhinni. A nagy szél is egyfajta ventillátorként segítette a lángok szétterjedését épületről épületre.

A mai tűzoltótechnika és az úgynevezett tűzvédő sávok nem voltak jellemzőek az 1600-as években. A tűzvédő sávok egyébként épületek közti nagyobb üres teret jelent, amely megfosztja a tüzet az éghető tápláléktól, így meg is fékezi azt. Az akkori londoni polgármester, Sir Thomas Bloodworth volt, aki megkésve ugyan, de felismerte ezt a lehetőséget. Igyekezett a polgárokon segíteni, hogy azok életét és tulajdonát megóvhassa. Vasárnap estére azonban ezek az intézkedések már nem segítettek érdemben a problémán. Híres utolsó szavai ezek voltak: „Egy nőnek kellene lepisilnie a lángokat.”

Ahogy azt már említettük, az erős szél csak segítette a tűz terjedését északi és nyugati irányban is, ezzel elpusztítva több ezer épületet, beleértve 13.200 családi otthont, 87 plébániát és templomot, sőt, még a régi Szent Pál Katedrálist is. Azt mondják, hogy olyan hevesen égett a tűz, hogy a Szent Pál régi tetejéről olvasztott és folyékony ólom csordogált végig az utcákon.

Nagy aggodalomra adott okot, hogy a tűz elterjedt a Temze mentén is, házról házra lépkedett, nagy sebességgel közeledve a London Bridge felé, mely 1632-ben kigyulladt, ezért halálos csapdának vélték a helyzetet. A szél felkapta a hamvakat, melyek méterekkel odébb ismét tüzet gyújtottak. Emiatt olyan pletykák keltek szárnyra, hogy talán a tüzet külföldiek okozták szánt szándékkal, felhasználva a természet erőit.

Akkoriban nagy méreteket öltött a helyiek ellen elkövetett erőszak, olyannyira, hogy sok külföldit és furcsa kinézetű személyt egészegyszerűen letartóztattak. Elég volt csupán a gyanú leghalványabb jele ahhoz, hogy valakit a rendőrök letartóztassanak és őrizetbe vegyenek.

Az egyik pozitív kimenetele a hatalmas tűzvésznek az volt, hogy Samuel Pepys naplót vezetett róla, amely napjainkban irodalmi műként is funkcionál. Ez tekinthető az egyik legjobb és első kézből származó forrásnak eme időszakról, és ebbe természetesen beletartozik a nagy londoni pestisjárvány, a második holland háború és a nagy tűzvész is. Naplójában Pepys úgy hivatkozott a tűzre, mint a „szörnyű, rosszindulatú véres lángra”, melyet látszólag képtelenség volt megállítani.

Mindazonáltal, amint a szél megfordult és keletre, valamint dél felé vette az irányt, a Temzénél készült tűzgátak miatt a lángok terjedése megtorpant, majd szép lassan kialudt. Szeptember 5-én London ismét tűzmentes övezet lett. A helyiek végül bűnbakot kerestek a tragédia miatt, ezt a szerepet pedig egy együgyű francia órásmesterre testálták, akit Robert Hubertnek hívtak és aki azt állította, hogy a pápa kérésére egy ügynök a Westminsterben indította útjára a lángokat. Később ezt a történetet megváltoztatta és akkor született meg a pékséget emlegető história.

Sir Christopher Wren szerette volna egész Londont átépíteni, ám terveit elutasították. Egyedül a Szent Pál Katedrális, valamint a nagy tűzvész emlékműve (Pudding Lane) dicséri az ő munkáját. Az átépítés után egyébként javulás volt tapasztalható: szélesebb utcákat terveztek és a higiénia is sokat javult. Úgy tartják, hogy a tűz is segített megállítani a pestis terjedését. Amit tudtak, sterilizáltak a polgárok. A Fleet-folyó a város legnagyobb mellékfolyója volt, amely csatornaként funkcionált a londoniak számára.

Az 1666-os londoni tűzvész volt talán az egyik legnagyobb katasztrófa a brit történelemben, mely hatására a város lehetőséget kapott arra, hogy megépítsék és létrehozzák azt a Londont, amit ma is ismerünk.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek