Orvost fog játszani Mandy Moore
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Új szerepet kapott a többnyire romantikus filmekből ismert színész-énekesnő, Mandy Moore, méghozzá egy vadonatúj kórházsorozatban.


Néhány hónapja még úgy volt, hogy Mandy Moore a Good Session című egykamerás komédiasorozat egyik főszerepét fogja alakítani, ám a pilot alapján úgy döntött a amerikai CBS csatorna, hogy nem tart igényt a produkcióra. A színészénekesnő rajongói azonban ennek ellenére hamarosan mégis láthatják majd őt egy sorozatban.
Az amerikai Fox csatorna szeptember 17-én induló vadonatúj, Red Band Society című kórházsorozatának készítői ugyanis leszerződtették a gyönyörű sztárt. Mandy egy Erin Grace nevű doktornőt játszhat majd vendégszereplőként, ami azt jelenti, hogy több epizódban is láthatjuk majd.
A híresség azonban az éneklést sem hanyagolja, hiszen jelenleg is készíti vadonatúj stúdióalbumát. „Még nem tudok konkrétumokat. Jelenleg mégcsak a dalok íródnak. Szeretném a következő hónapokban megkezdeni a felvételeket és jó lenne, ha néhány dalt 6 hónapon belül meg tudnék jelentetni” – nyilatkozta.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Interjút adott a színész.
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Kim Sae-ron elhunyt.
Visszatért a Velünk véget írónője.
Az első nyilvános szereplése.
Fehérneműben pózolt.
Nagyon hamar szerelmes lett.