Lana Del Rey lemondta európai fellépéseit
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 29 éves énekesnő nemrégiben betegségre hivatkozva mondta le európai fellépéseit.


„Egészségügyi okok miatt, akaratunktól függetlenul ugyan, de a művésznő arra kényszerült, hogy lemondja az összes előre tervezett promóciós tevékenységét Európában” – áll a hivatalos jelentés Lana lemezkiadójának, a Polydor/Universal Musicnak az oldalán.
Az énekesnő mindössze egy maroknyi fellépést vállalt el október elején Mexikóban és Texasban, azt követően pedig hazautazik pihenni. Lanának már korábban is akadtak ismeretlen természetű egészségügyi problémái, de úgy tűnik, hogy ezúttal komoly a helyzet, ha a hosszú utazást és fellépéssorozatot sem vállalja be.
„Körülbelül két éven keresztül folyamatosan betegeskedtem a turnékon, ezzel az orvosi rendellenességgel küzdöttem, melynek okára a dokik nem jöttek rá. Ez egy hatalmas része az életemnek: igazán betegnek érzem magam az idő nagy részében és fogalmam sincs, miért lehet ez” – nyilatkozta Lana júniusban. Mihamarabbi felépülést kívánunk!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Kifütyülték a Super Bowlon
Először láthatjuk az arcát.