Starity

Új otthon, új album: a Tokio Hotel visszatérése

2014. szeptember 27. 14:02   |   Szerző: Jolie_77

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Imádott, elutasított, ünnepelt és kinevetett, de sosem figyelmen kívül hagyott: A debütáló kislemezük, a Durch den Monsun megjelenése után a Tokio Hotel az elmúlt évtized egyik legsikeresebb német zenei exportcikke lett.

hirdetés
Új otthon, új album: a Tokio Hotel visszatérése

Különösen Franciaországban talált a zenekar lelkes vásárlóerőre, a kislemezeik és az albumaik helyet kaptak a francia slágerlistákon. Mostanra még az átlagos német állampolgár is, aki csak zenét hallgat, megismerte a frontember Bill Kaulitz kifejező stílusát – még akár azt is mondhatjuk, hogy az emberek büszkék a négy német srácra, mivel külföldön is megcsinálták a szerencséjüket – ritkaság egy német művész számára. A Mate magazin a Bill és Tom Kaulitzcal készített interjújában elhatározta, kideríti, hol voltak az elmúlt négy évben, hogy látjuk-e majd Billt egyszerű trikóban és farmerben, és különösen azt szerették volna tudni: milyen lesz az új album hangzása.

– A mostanra negyedik stúdióalbumotok hamarosan megjelenik. Öt éve, hogy kiadtátok az utolsót. Egy évvel a Humanoid megjelenése után úgy döntöttetek, hogy szünetet tartotok, kivonultok a reflektorfényből és Los Angelesbe költöztetek.

hirdetés

Bill: Igen, félelmetes módon már négy év eltelt.

– Miért éppen az USA-t választottátok?

Bill: Spontán döntés volt. Tudtuk, hogy el kell mennünk Németországból és már ismertünk néhány embert L.A.-ben – igazából bármelyik másik városba is mehettünk volna. Akkoriban egy rövid időre kerestünk egy második otthont és nem akartunk teljesen elköltözni Németországból.

Tom: Miután a helyzet Németországban olyan őrült lett, egyszerűen csak gyorsan elköltöztünk. Még csak nem is láttuk a házat, amibe beköltöztünk, csak a neten választottuk ki. Azután összepakoltuk a holminkat, és átköltöztünk, retúrjegy nélkül.

– Mennyire volt nehéz a semmittevés a számotokra?

Mindketten: Egyáltalán nem volt nehéz! (nevetnek)

Bill: Butaság lenne azt mondani, hogy egész idő alatt az albumon dolgoztunk. Először valójában nem csináltunk semmit. Egyszerűen csak lazítottunk és olyan dolgokat csináltunk, amikre korábban sosem volt időnk.

– 2013-ban a DSDS zsűritagjai voltatok. Azért vállaltátok el, mert egy kicsit hiányzott nektek a színpad?

Bill: Nem volt időnk ilyenekre. Amikor a Tokio Hotellel úton voltunk, szóba sem jöhetett, hogy zsűritagok legyünk egy tehetségkutató műsorban. Folyton kaptunk ilyen ajánlatokat, és az egyik alkalommal olyan jó volt, hogy nem tudtunk nemet mondani rá.

Tom: (nevet)

– Hogyan maradtatok kapcsolatban a rajongóitokkal az elmúlt négy évben? Sok backstage videót töltöttetek fel a Youtube-csatornátokra. Ez volt a módja, hogy jelezzétek: “Hé, visszatértünk!”?

Bill: Igen, tulajdonképpen ismét elkezdtünk Tokio Hotel tv-epizódokat feltölteni. Már a múltban is ezt csináltuk. Az új albummal ismét adtunk egy kis betekintést az embereknek az életünkről és a stúdiómunkánkról.

– Tom, az új album hivatalos trailerében láthatunk téged, amint a dalokat kevered, és nemcsak úgy, amint gitározol. Mikor cserélted le a gitárt a keverőpultra?

Tom: Ez leginkább szükségből jött. Amikor ismét elkezdtük a szokásos procedúrát, kiválasztani az első dalokat, zenét írni és találkozni a producerekkel, mindez olyan irányba tartott, ami nem tetszett nekünk. Például más dalszövegírókkal együtt írni – ez nem úgy ment, ahogyan mi azt elképzeltük. És ezért azt mondtam Billnek, hogy mindent mi magunknak kell csinálnunk. Építettünk egy otthoni stúdiót és elkezdtük. Még csak nem is az volt a cél, hogy mi legyünk az album producerei. Egyszerűen csak így alakult és most Bill és én vagyunk az executive producerei az albumnak és az is véletlen, hogy a dalok többségének én vagyok a producere. Remek érzés, de természetesen ez csak úgy volt lehetséges, mert olyan sok időnk volt az egész folyamatra.

– Beszéljünk ismét a trailerről: Bill, te magad azt mondod a filmben, hogy néhány olyan dalra nemet mondasz, aminek a produceri munkálatai órákba teltek. Kié az utolsó szó a bandában, amikor a dalokat választjátok ki? Vagy valójában ez egy közös zenekari döntés?

Bill: Úgy teszünk, mintha közös zenekari döntés lenne, de valójában én mozgatom a szálakat a háttérben (vigyorog). Természetesen együtt döntünk, és úgy csináljuk, hogy mindannyian egyetértsünk a döntéssel. Tudjuk, mi a fontos a másiknak. Tom tudja, hogy ha egy bizonyos módon mondok nemet egy dalra, akkor tudja, hogy még csak nem is kell megpróbálnia meggyőznie engem, mert tudja, hogy ez nem fog sikerülni – rámhagyja és fordított helyzetben is ez történik.

– Ki a felelős a dalszövegekért?

Bill: Együtt írtuk az albumot.

Tom: De a szövegek többségét te írtad.

Bill: Természetesen leginkább én vagyok a felelős a szövegekért. Néhány dalt teljes egészében mi írtunk, a többit pedig más szövegírókkal és producerekkel együtt.

Tom: Ha a dalszöveg brilliáns, akkor azt én írtam. A többit pedig Bill. (vigyorog)

Bill: (nevet)

– Több elektronikus effektet és hangkódolót használtok – ez az irány, amit a Tokio Hotel a jövőben zeneileg követni fog?

Tom: Különösen, amikor a hangeffektekről van szó, nem igazán mondanám azt, hogy erre halad a zenei stílusunk. Ez mindig a daltól függ. Nem az volt a cél, hogy hangkódolót vagy autotune-t használjunk. Vannak énekrészek, amikkel sok különböző dolgot lehet csinálni, és ez közhelynek hangzik, de van olyan is, ami jól hangzik egy obszcén mennyiségű autotune-nak, és ez az a kategória, amibe Bill hangja beleillik. Először kihagytam azokat az effekteket a dalból, mert úgy gondoltam, hogy nincs rá szükség. De Bill állandóan olyan bénán énekelt, mivel nem tud énekelni, így szükség volt az effektekre. (vigyorog, Bill nevet)

Bill: Nem igazán gondoltunk semmilyen irányra az albummal kapcsolatban. Részben ez is volt az oka, hogy szünetet tartottunk, mert nem igazán tudtuk, mit akarunk csinálni zeneileg. De azóta olyan sok idő eltelt, sok dolog történt. Megváltozol és más lesz az ízlésed. Az albumot az éjszakai élet inspirálta, mivel sokszor mentünk el szórakozni és bulizni. Olyan zenét akartunk készíteni, amit mi magunk is szeretünk hallgatni.

– Mi volt a legutolsó album, amit megvásároltatok?

Tom: Általában csak dalokat vásárolok. Nemrég vettem egy dalt – hogy is hívják? José?

Bill: (közbeszól) Hozier vagy valami ilyesmi. Még csak ki sem tudom ejteni a nevét.

Tom: Mi a dal címe?

Bill: “Take Me To Church”

Tom: “Take Me To Church”. Ezt vettem meg. Van saját dallistánk a Spotifyon, ahol elrejtettük az albumunk megjelenési dátumát. A lista nagyon is jól tükrözi a zenei ízlésünket.

Bill: Robynt is szeretem. Minden dalát megveszem. Szeretem Ellie Gouldingot is.

– A stílus is mindig fontos része volt a Tokio Hotelnek. Mit várhatunk ezen a téren?

Bill: Sokat várhattok. (mindketten nevetnek) A zenétől eltekintve, nagyon nagyon fontos a vizuális megjelenés. Egyik nap remek fotózásunk volt, ahol lazára vettük a dolgokat. Amúgy az én stílusom folyamatosan változik.

Tom: Bill teljesen eleresztette magát, a banda többi tagja csak pihent. (nevet)

– Bill, a színpadon nem túl kényelmesnek látszó öltözéket is szoktál viselni. Néha nem kívánod azt, hogy csak egy egyszerű trikóban és farmerben lépj fel?

Bill: Amikor sétálni megyek a kutyámmal, néha melegítőt viselek. Még csak meg sem fordul a fejemben, hogy azt vegyem fel a színpadra. Amikor turnén vagyunk, és nincs egy extravagáns ruhám, amit felvegyek, az nagyon kényelmetlen. Ha baseballsapkában, farmerban és trikóban lépnék fel, akkor nagyon bizonytalannak érezném magamat.

– Mindig úgy tűnt, hogy lazán kezelitek a médiát, különösen te, Tom, tűnsz úgy, mintha élveznéd az újságírók megtréfálását. Hogyan jellemeznéd a médiával való kapcsolatodat?

Tom: Igen, megpróbáljuk nagyon lazán kezelni őket. De el kell ismernem, hogy ez nem mindig volt így. Már akkor a Bild címlapján voltam, mielőtt megjelent az első dalunk. Következő nap iskolába kellett mennem és szembenéznem az iskolatársaimmal. Gyerekként nagyon megterhelő. Egy ponton megtanulod kezelni a helyzetet, mert ez a része ennek a munkának. Ez egy folyamat volt, nem mágikus módon történt meg. Meg kell próbálnod megtalálni az egyensúlyt. Amikor elindult a karrierünk, azt tettük, ami az utunkba került. Ma már bölcsen megválasztjuk.

– Mit gondoltok, könnyebb vagy nehezebb volt a médiát kezelnetek, amikor még olyan fiatalok voltatok?

Mindketten: Könnyebb.

Bill: Azt hiszem, amikor olyan fiatal vagy, nem igazán gondolsz bele ebbe. Minél idősebb vagy – és valószínűleg mindenki ismeri ezt az érzést –, annál többet gondolsz erre vagy arra a dologra. Könnyen ideges leszel és néhány dolgot nehezedre esik megtenni. Amikor fiatal vagy, könnyedén veszed a dolgokat. Ilyen az alkohol vagy a drogok. Gyerekként egész éjjel bulizol és másnap felkelsz. Ma már inkább az jár a fejedben: “Oké, mikor kell holnap felkelnem?”

– Felnőttek vagytok már?

Tom: Nemrég beszélgettünk erről. Kinn ültünk, éppen felkelt a nap, mivel a napi ritmusunk eléggé eltolódott. Azt mondtam: “25 évesek vagyunk most és még mindig kisfiúnak érzem magam.”

Bill: Én sem érzem magam felnőttnek. Érettebb vagy abból a szempontból, hogy tudatosabban cselekszel, és hogy jobban vigyázol magadra. Amikor 25 éves leszel, az emberek azt mondják, hogy onnantól már csak lefelé vezet az út. (nevet)

Tom: Ez azért van, mert amikor belenézel a tükörbe, láthatod az előző esti bulizás nyomait az arcodon. (vigyorog)

Bill: Belül mindig fiatalabbnak érzed magad.

Tom: Amikor 15 éves voltam, felnőttnek éreztem magam.

Bill: Pontosan! Amikor 15 éves voltam, klubbokba mentem és azt gondoltam: “Hogyan mernek tőlem személyi igazolványt kérni”. És manapság olyan fiatalnak érzem magam és szinte megdöbbent, amikor azt emberek idősebbnek néznek. Hiszek abban, hogy sokat tanulsz, ahogy múlik az idő. Valószínűleg visszanézünk erre az albumra és az interjúkra, amiket adtunk, amikor majd kiadjuk a következőt és azt fogjuk gondolni: “Nézd, milyen fiatalok és tapasztalatlanok voltunk!”. Azt hiszem, ebből a szempontból sosem nőttél fel igazán.

Tom: Különösen, amikor azt teheted, amit akarsz. Ezt csináljuk 15 éves korunk óta. (vigyorog)

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek