Starity

Novemberben érkezik Olly Murs legújabb albuma

2014. október 10. 20:08   |   Szerző: idone

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olly Murs bejelentette, hogy új, Never Been Better címre keresztelt nagylemeze idén novemberétől lesz majd kapható a lemezboltokban.

hirdetés
Novemberben érkezik Olly Murs legújabb albuma

A brit pop énekes, Olly Murs idén immáron negyedik stúdiólemezével jelentkezik, melynek borítója és számlistája is a napokban került nyilvánosságra. Olly arról is mesélt, hogy 26 évesen robbant be a köztudatba még 2010-ben, azóta négy év telt el, négy évvel lett idősebb, és ehhez méltóan negyedik stúdiólemeze novemberben kerül az üzletek polcaira.

„Minden egyes albummal, több rizikót válalsz. Idén 30 éves lettem, és 26 voltam mikor elkezdtem ezt az egészet” – magyarázta lelkesen és elárulta, hogy a novemberben megjelenő tizenhét számos korong lesz eddigi legkomolyabb alkotása.

Olly legutóbbi lemeze két évvel ezelőtt, 2012-ben került a lemezboltok kínálatába, és bár a rajongók két évig semmit sem hallottak az énekesről vagy készülő lemezéről, ő megígérte, hogy nem fognak benne csalódni.

„Két év telt el a Right Place Right Time óta, és azóta történt velem ez az, amit majd az új korongon keresztül adok át” – vallotta Olly.

Az album előfutáraként szolgáló kislemez is felkerült Olly hivatalos VEVO-csatornájára, ami egy közreműködés Travie McCoyjal. A Wrapped Up címet viselő szerzeményen kívül csak egy másik duett található a lemezen, amelyben Demi Lovato volt Olly segítségére.

Íme a számlista és a borító.

1. Did You Miss Me?
2. Wrapped Up (feat. Travie McCoy)
3. Beautiful To Me
4. Up (feat. Demi Lovato)
5. Seasons
6. Nothing Without You
7. Never Been Better
8. Hope You Got What You Came For
9. Why Do I Love You
10. Stick With Me
11. Can’t Say No
12. Tomorrow
13. Let Me In

Íme, a dalok melyek csak a Deluxe változaton találhatók majd meg:

1. We Still Love
2. Us Against The World
3. Ready For Love
4. History

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek