Starity

Kapható Megan Nicole debütáló EP-je

2014. október 16. 18:06   |   Szerző: AvrilSmile

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A napokban debütált az ifjú amerikai énekesnő vadonatúj EP-je, az Escape.

hirdetés
Kapható Megan Nicole debütáló EP-je

Az elmúlt hónapokban meglepetésekkel halmozta el rajongóit Megan Nicole, mikor egymás után töltötte fel csatornájára újabbnál újabb szerzeményeit. A múlt hónapban debütált például legutóbbi, Electrified című dala, és a hozzá készült klip is, valamint nem sokkal a dalszöveges változat megjelenését követően nagy hírt közölt az énekesnő: bejelentette új EP-je, az Escape megjelenését.

Napról napra, hétről hétre több információt közölt, hallhattunk nyúlfarknyi részleteket a dalokból, majd október elsején az énekesnő lerántotta a leplet az albumborítóról is, de a legtöbb tudnivalóra a külön tájékoztatási célra készült videójából derült fény.

Az új album dallistája már régóta elérhető volt az iTuneson, de a már megjelent Electrifiedon kívül azóta nem hivatalosan kiszivárgott egy másik szám, a Courageous is, amit találóan egy meganniccolesite nevű – így Megan igazi csatornájával egyforma címet viselő – álcsatorna tett közzé.

hirdetés

És persze, attól hogy megjelenés állt küszöbön, Megan élete ment tovább a szokott rendben, az Electrifield videójának debütálása előtt az Echosmith hirtelen sikerű új szerzeményét, a Cool Kidset, az elmúlt héten pedig Meghan Trainor All About That Bassét dolgozta fel, csupán pár nappal egyik barátnője és kollégája, Tiffany Alvord után, aki ekkor a kamera előtt mutatta be nekünk bátyját.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek