Christina Aguilera visszatér 2015-ben
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Christina Aguilera ismét anyai örömök elé nézett augusztusban, így rövid időre eltűnt a nyilvánosság elől, azonban az új albumra mégsem kell sokat várunk.
Augusztus 16-án életet adott kislányának, Summer Rainnek, Christina Aguilera, aki azóta is élvezi a meghitt családi pillanatokat. A sztár azonban nem feledkezett el rajongóiról és a zenekedvelőkről sem, hiszen gőzerővel dolgozott a visszatérésén, amire nem is kell olyan sokat várnunk.
A hírek arról számoltak be, hogy az énekesnő leadott 15 kilót, így újult erővel, egészségesebben, mint valaha, állt neki, hogy befejezze a nyolcadik stúdióalbumát – amit a pletykák szerint önmagáról nevezett el. Emellett 2015 egyéb meglepetéseket is tartogat majd a rajongók számára, hiszen Christina visszatér a The Voice következő évadába, mint mentor.
A nagy hírről közösségi oldalain számolt be, amivel megtörte a médiacsendet maga körül: „Új baba. Új zene. Új szezon az NBC The Voice műsorában. Együtt feltüzeljük és szórakoztatóvá tesszük az új esztendőt, alig várom 2015-öt!” – csiripelte.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Több millió követőt veszítettek Instagramon az ügy miatt.
Szívesen vett részt a partikon.
Ő Bill Kaulitz párja.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Elbúcsúzott egykori kollégájától.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Sokakat bántalmazott a producer.