Amy Lee szívesen dolgozna együtt Stevie Wonderrel

Az Evanescence énekesnője ezúttal az All Access Music riporterével beszélgetett az anyaságról, új albumáról, és az őt inspiráló zenészekről.

hirdetés

- Először is gratulálok! Hogy van a kisfiad?

- Nagy a kísértés, hogy minden nap róla posztoljak képeket. Elérkeztünk arra a pontra a férjemmel, hogy azt mondjuk: „Oké, talán vissza kéne vennünk egy kicsit. Naponta száz képet csinálunk róla!”

- Életedben először vagy anya. Milyen érzés?

- Olyan, mint szerelmesnek lenni. Teljesen olyan. Klassz. Úgy érzem, eléggé fel voltunk erre készülve. Már nagyon akartuk. Mindenki próbált felkészíteni, azt mondogatták, hogy az első néhány hónapban semmit sem fogok aludni, mindent be kell majd vetnem, hogy lenyugtassam a gyereket, mert folyton sírni fog. Igazából nem ilyen. Persze, szokott sírni, de a szeretet, amit iránta érzek, ellensúlyozza ezeket a gondokat. Nem számít, mi történik, amikor ránézek, egyszerűen boldog vagyok. Nagyon jó baba. Nincs viszonyítási alapom, de az tény, hogy nagyon nyugodtan alszik.

- Az, hogy anya lettél, hogyan befolyásolja a világnézetedet és a zenéhez való hozzáállásodat?

- Kétségkívül inspiráló hatása van. Ahogy már mondtam, olyan, mint szerelmesnek lenni. Mindig is szerettem volna gyereket, de régebben úgy gondoltam, hogy ha egyszer anya leszek, teljesen meg kell változnom. Azt hittem, hogy többé nem akarok majd dolgozni, de végül nem így lett. Még mindig önmagam vagyok. Erősebbnek érzem magam. Van valami leírhatatlan abban, hogy a világra hoztam egy másik embert. Elképesztő! Annyi mindent érzek, amit korábban nem. Furcsa 32 évesen új érzéseket felfedezni.

Úgy értem, már férjhez mentem, tudom, milyen szerelmesnek lenni, tudom, milyen, amikor összetörik a szívemet, átéltem mindent, amit mindenkinek át kell élete során. De ez nem így van. Ez teljesen új. A szívem majd’ kicsattan, úgy érzem, sokkal több mondandóm van, mint korábban. Ez jó jel. A terhességem alatt is végig az új albumon dolgoztam, úgyhogy nem lettem kevesebb. Épp ellenkezőleg.

- Emlékszel még, mikor döntöttél úgy, hogy énekes leszel? Voltak más zenészek a családodban?

- Hú, az már elég rég volt. Apukám zenész. Egy bandában játszott, amikor megszülettem, és azt hiszem, ekkor döntöttek úgy, hogy maguk mögött hagyják ezt az életmódot és Los Angelest, úgyhogy apukám a rádiónál kezdett dolgozni. DJ-ként dolgozott egy reggeli műsorban 30 évig. A mai napig rengeteg hangszeren játszik. Mindig volt néhány zenész az otthonunkban, és apa mindig szerepeltetett engem és a testvéreimet, mikor volt egy kis közönségünk. Kiskoromban idegesítőnek találtam, de később rájöttem, hogy ez jó dolog. 9 éves koromban láttam az Amadeus című filmet, ami nagy hatással volt rám, akkor döntöttem el, hogy én is ezt akarom csinálni. Olyan akartam lenni, mint Mozart, egy őrült géniusz. Ezért akartam zeneszerző lenni, úgyhogy elkezdtem zongorán tanulni.

- Az új albumon két dal nagyon különbözik a többitől, a Lockdown és a Push The Button. Mi adta hozzájuk az ötletet és melyik a kedvenced?

- Ez a kettő tényleg különbözik a többitől, olyan igazi dalok. Nekem is a kedvenceim, ezekkel dolgoztam a legtöbbet. Talán nem kéne ezt mondanom.

A többi dallal is sok munkám volt, az egész albumot szeretem hallgatni. A Lockdown tényleg az egyik kedvencem, mert úgy készült el, ahogy azt mindig is szerettem volna. Elkezdtünk dolgozni rajta, ráhangolódtam a dalra, és egyedül összehoztam a stúdióban. Nem mintha eddig nem így írtam volna a dalaimat, sok Evanescence-dal is így jött létre. De általában csináltunk egy demót, aztán teljesen átdolgoztuk a stúdióban. Csinálok valamit, aztán mikor a banda és a producer is hozzányúl, megváltozik, klassz lesz meg minden, de végül azon kapom magam, hogy a demót hallgatom, mert van benne valami különleges. Úgyhogy jó, hogy itt megmaradt ez az egyszerűség. Szeretem a Lockdownt, mert olyan felszabadult, nem a „szabályos” dalok formája szerint készült. A refrén teljesen más, mint a dal többi része. Olyan, mintha két dal lenne egyben.

A Push The Button készítése jó móka volt. A rendezőnek egy szerelmi jelenethez kellett, és nem tudta, hogy pontosan mire van szüksége. Azt mondta, hogy legszívesebben valami béna popszámot vágna be alá, mire én azt feleltem, hogy ne legyen béna, legyen valami király, ami odaillik, hadd próbáljam meg. Úgyhogy nekiláttunk, felvettük a ritmust, ráhangolódtunk, és jól szórakoztunk, mert ez új terep volt számomra, szokatlan, és valahogy bátornak kellett lennem. Jó volt, és nem kellett izgulnom, mert ha rosszul sikerült volna, akkor eldobhattam volna, nem kellett volna megmutatnom senkinek. De végül tetszett, szeretek kísérletezni és új dolgokat kipróbálni.

- Milyen reakciót vársz az Evanescence-rajongóktól?

- Remélem, tetszik nekik. Nem volt különösebb célom ezzel az albummal. A filmzeneírásnál a cél már adott volt, és szerintem jó munkát végeztem. Tetszik a végeredmény. Ez a projekt jó móka volt. Volt ez a sok zenénk, sok bele sem került a filmbe, ezért úgy döntöttünk, kiadjuk CD-n. Szeretném, ha tetszene az embereknek. Nekem tetszik, és ez is valami. Érdekes volt kiadni az albumot és figyelni a rajongók reakcióját. Tudom, hogy más, úgyhogy nem is olvasok el minden véleményt. Mert akármit csinálsz, akár olyat, mint azelőtt, akár valami mást, de főleg az utóbbi esetben, lesznek, akik nem fogják szeretni, csak mert különbözik az eddigiektől. És ez így van rendben. Nem akarok ugyanolyan lenni. Az vagyok, aki, és amikor hallgatom ezt az albumot, hallom benne azt, aki eddig voltam, és hallok új dolgokat is. Remélem, tetszik nekik, de nem várom el az Evanescence-rajongóktól, hogy ez legyen a kedvenc albumuk.

- Milyen zenészek inspirálnak téged?

- Hadd gondolkozzam... Nagyon tetszett Lorde legutóbbi albuma. Tetszett a hangzása. Lana Del Rey zenéjét is szeretem. Egyre több női előadót hallgatok. És nemrég megismertem egy bandát, a The Colony House-t. Akkor dúdolom a dalaikat, mikor a babát próbálom elaltatni.

- Sok altatót hallgatsz mostanában, mi?

- Igen, ez vicces, arra gondoltam, hogy talán ez lesz a következő. Talán fel kéne vennem néhány zenét a fiamnak, és megnézni, mire megyek vele.

- Ki az a zenész, akivel szívesen dolgoznál együtt, és miért?

- Nehéz kérdés, sok ilyen van. Ha valakivel együtt kéne dolgoznom, szeretném, ha olyasvalaki lenne, aki más, mint én, hogy mindketten mást adjunk hozzá a dologhoz. Talán furán hangzik, de mindig szerettem volna együtt zenélni Stevie Wonderrel. Imádom Stevie Wondert! Szeretem karaoke-ban a dalait énekelni. Ismerem a dalait, úgyhogy ha erre jár, és szüksége van valakire a munkában, csak szóljatok, és megyek!

- Melyik a kedvenc dalod tőle?

- Signed, Sealed and Delivered. Mindig jó kedvem lesz tőle, hat éves koromban az volt a kedvencem. Apukámnak meg volt bakeliten a munkahelyén. És mindig szerettem volna találkozni Michael Jacksonnal. Bármit megadnék, hogy egyszer együtt zenélhessek vele!

- Fogsz a közeljövőben koncertezni? Mondjuk jövőre?

- Egyhamar biztos nem. Jelenleg élvezem, hogy otthon lehetek a kisbabámmal. De azt hiszem, életem végéig zenélni fogok. Szeretek dalokat írni, szeretem a rajongóimat, szeretek világot látni. Biztos vagyok benne, hogy valamikor visszatérek és fel fogok lépni.

- Hol látod magad 10 év múlva?

- Nehéz kérdés! Az biztos, hogy akkor már lesz egy tízéves fiam! Most először biztosan tudok valamit! És valószínűleg zenélni is fogok.

- Az Evanescence össze fog még állni valaha, hogy zenét adjon ki?

- Nem tudom. Tényleg nem. Nyitott gondolkodású vagyok, túl hamar jártam végig egy nehéz utat, és ez teljesen megváltoztatott. Azzal foglalkozok, ami pillanatnyilag inspirál. Jelenleg jól érzem magam, de nem tudom, hogy egy év múlva mit fogok gondolni. Szeszélyes vagyok, de ha egyszer elkap az ihlet, akkor meg is ragadom.

- Milyen üzenete van az albumnak?

- Számomra életem új korszakáról szól. A szabadságról, és arról, hogy bízzunk önmagunkban. Bíznod kell magadban, kissé sebezhetőnek kell lenned. Nem hangzik újnak, de fel akarom eleveníteni.

Ha van üzenete, akkor azt kell mondanom, hogy sokat tanultam az elmúlt évben, több módon. Szeresd a szeretteidet, amíg teheted, mert az élet rövid. Ezért vagyunk itt. Hogy szeressük egymást. Azt hiszem, mindent túl hamar tudsz meg, és nincs annyi időd, amennyit gondolsz, és nincs értelme várni, mert sosem tudhatod, megéred-e még a holnapot.

hirdetés