Starity

Horror-vígjátéksorozattal jelentkeznek a Glee és az AHS készítői

2014. október 26. 20:08   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Fox berendelte Ryan Murphyék új produkcióját, mely a Scream Queens címen fog futni.

hirdetés
Horror-vígjátéksorozattal jelentkeznek a Glee és az AHS készítői
Fotó: Jason Merritt

Ha valamiben benne van Ryan Murphy keze, akkor a siker garantált. Elég csak a Glee-re gondolni, ami évekig szárnyalt, azonban az egyik főszereplő, Cory Monteith halál után sajnos leszállópályára került a népszerű tiniszéria, így jövőre érkezik az utolsó évad. Viszont Murphy nem marad tétlen, hiszen az American Horror Story csillaga magasan ragyog, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy már a negyedik évad nyitóepizódjának nézettségi rátája láttán berendelték a következő szezont.

Emellett pedig a Fox a héten bejelentette, hogy szintén 2015 őszén debütál majd a Scream Queens című horror-vígjátéksorozat, melynek készítői Murphy, Ian Brennan és Brad Falchuk lesznek.

Az újonc, akárcsak az American Horror Story, egy antológiai jellegű sorozat lesz, azonban nem csak a pilotot rendelték be egyelőre a Fox fejesei, hanem a sikerben bízva rögtön az egész első évadot, mely a tervek szerint 15 epizódból fog állni. A sztori egy főiskolában fog játszódni, aminek életét gyilkosságok sorozata rázza meg, a soron következő évadok helyszínei azonban már máshol lesznek és természetesen a történet is más lesz.

hirdetés

„Tudtam, hogy ismét együtt akarok dolgozni majd Braddel és Iannel valami komikuson, és a Scream Queens forgatókönyvének írása igazán szórakoztató. Reméljük, hogy egy teljesen új műfajt létre tudunk hozni azzal, hogy egy horror-vígjátékról van szó és az ötlettel, hogy minden évad középpontjában két női főszereplő áll majd. Már most hozzáláttunk az ország egész területén kutatni ezen hölgyek után, és további 10 mellékszereplőt is keresünk, valamint hihetetlenül hálásak vagyunk Danának és Garynek a lelkes támogatásukért” – árulta el Ryan a nyilatkozatában.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek