Starity

Megjelent a Fekete ruhás nő második részének előzetese

2014. október 29. 16:04   |   Szerző: Akhillesz98

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egyik legjobban várt horrorfilm volt 2014-ben, a premierje azonban sajnos átcsúszott 2015 januárjára, de most végre megérkezett az előzetes.

hirdetés
Megjelent a Fekete ruhás nő második részének előzetese

Még 2012-ben jelentették be a hírt, hogy a Daniel Radcliffe főszereplésével készült Fekete ruhás nő című horrorfilm akkora sikereket ért el világszerte, hogy a készítők és a filmstúdió folytatják a történetet.

A 2. rész A fekete ruhás nő – A halál angyala címet kapta. Ebben a filmben Daniel már fel sem tűnik, hisz aki ismeri az előző részt, jól tudja, hogy az hogyan végződött. Ám a helyszín ugyanaz maradt, Eel Marsh háza, ahol a fekete ruhába öltözött nő szelleme lakik.

A film ismét a múltban játszódik, a 2. világháború idején. A bombázás szünet nélkül folyik, ezért egy iskolai csoportot egy fiatal és gyönyörű tanárnővel, Eve-vel (Phoebe Fox) egy biztonságosnak tűnő, angol birtokra, Eel Marsh házának birtokára evakuálják. A ház már maga rémületet kelt a tanárnőben és a gyerekekben is, de mivel ez távol van a harcoktól, a biztonságra hivatkozva kénytelenek maradni. Eve lassan észreveszi, hogy a gyerekek és saját maga is furcsán viselkednek, mióta a házba költöztek, így értesíti a helyi katonai parancsnokot, Harry Burnstow-ot (Jeremy Irvine), hogy a házban furcsaságok történnek.

A fekete ruhás nő lassanként felfedi magát a ház lakói előtt, és szünet nélkül halálra rémisztgeti azokat. Észrevehető, hogy a háború semmi ahhoz képest, ami a mocsári házban folyik. Persze a rémisztgetés elég enyhe kifejezés, hiszen a gyerekeket megszállja, mert még mindig ég lelkében a seb, hogy az ő gyerekét is megölték, ezért bosszút akar állni mindenkin, aki a házba merészkedik. Eve-nek szembe kell nézni saját démonjaival, valamint meg kell mentenie a gyerekeket a fekete ruhás nő bosszúja elől.

Az USA-ban 2015. január 2-ára tűzték ki a premiert, a magyar bemutató időpontja viszont egyelőre nem ismert.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek