Starity

Ashton Kutcher az apaság minden pillanatát élvezi

2014. október 29. 18:06   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szeptemberben adott életet Ashton Kutcherrel közös első gyermekének Mila Kunis, mely mérföldkőről először nyilatkozott a büszke apuka.

hirdetés
Ashton Kutcher az apaság minden pillanatát élvezi

Szeptemberben adott életet Ashton Kutcherrel közös lányának, Wyatt Isabelle-nek Mila Kunis. A sztárpár mindvégig diszkréten kezelte kapcsolatát, így a kislány érkezését is, akiről a napokban mesélt első ízben a büszke apuka.

„Kiváltságosnak érezzük magunkat emiatt az időszak miatt és azért, hogy megengedhetjük magunknak az együtt töltött időt. Nincs dadánk vagy éjszakai nővérünk vagy ilyesmi. Mindent mi csinálunk. Ez hihetetlen! Ez a legnagyobb dolog, ami az emberrel történhet a Földön. Miután a kicsi megszületett, amilyen hamar csak lehetett, fel akartam hívni a szüleimet és bocsánatot kérni, amiért sosem tudtam elképzelni sem, mennyire szerettek” – nyilatkozta Conan O'Briennek a színész, aki azt is elárulta, hogy az első hetek azzal teltek számára, hogy megtanulja, hogyan nyugtassa le kislányát és arról is mesélt, mi az oka a névválasztásnak.

„Volt egy másik név is a tarsolyunkban. Kiválasztottuk, és azt mondtuk: ez lesz az a név. Aztán Mila teherbe esett néhány héttel a névválasztás után, és akkor már nem éreztük olyan energiával telinek a nevet. Azután már csak babának hívtuk őt és soha többé nem emlegettük őt azon a néven, amelyet a fogantatása előtt választottunk” – elevenítette fel a történetet Ashton.

A színész arról is szót ejtett, hogy egy Lakers meccsen pattant ki kedvese fejéből az ötlet, miszerint mi lenne, ha a kicsit Wyatt névre keresztelnék, míg második keresztnevét, az Isabelle-t Mila nagyijának neve után kapta az újszülött. Gratulálunk és sok boldogságot kívánunk a családnak!


Íme, a kis Wyatt Isabelle Kutcher!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek