Starity

Színészek, akik kettős szereposztásban is megállják a helyüket

2014. november 01. 19:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olykor egy-egy filmszerepért is folyik a vetélkedés a sztárok között, ám azokat semmiképp sem irigyeljük, akiknek nem csak egy, hanem rögtön két karakter bőrébe bújva kell helytállniuk.

hirdetés
Színészek, akik kettős szereposztásban is megállják a helyüket

Senki sem mondta, hogy könnyű a színészek élete, hiszen egy-egy nagyobb filmszerep kedvéért valóságos harc folyik, hiszen sokaknak indíthatja be a pályafutását egy jól megválasztott szerep. Lássuk azokat a színészeket és színésznőket, akik egy-egy film- vagy sorozatszerep kedvéért egyszerre két szereplőt is hajlandóak voltak alakítani!

Bud Spencer & Terence Hill

A Bud SpencerTerence Hill párost valószínűleg senkinek sem kell már bemutatni, hiszen a két színész hosszú éveken át dolgozott együtt és számtalan vígjátékban nevettetett meg kicsiket és nagyokat. Egyik legismertebb filmjükben, a Nincs kettő négy nélkülben mindkét színész kettős szerepben tűnik fel.

Az alaptörténet szerint két brazil milliárdos unokatestvér halálos fenyegetést kap, melynek hatására hasonmásokat keresnek maguknak ahhoz, hogy a bőrükbe bújva a hatóság kezére kerítse a fenyegetőket.

Lisa Kudrow

Lisa a világ egyik legnézettebb sorozatában, a Jóbarátokban játszott karaktereinek köszönheti népszerűségét, ugyanis a tíz éven át futó vígjátéksorozatban öltötte magára Phoebe és Ursula Buffay szerepét.

A történet szerint Phoebe és Ursula Frank Buffay és Phoebe Abbott lányai, ám Frank később a lányok anyjának barátnőjét, Lilyt veszi feleségül, aki adoptálja a gyerekeket. Lily elmondása szerint egy nagyon szegény családból származik, ahol olyan nagy volt a nélkülözés, hogy a mostohaapja pénzért adott vért, hogy ételt vehessenek, míg az anyja drogdílerkét kereste kenyerét. Phoebe és Ursula 13 éves korában azonban Lily ögyilkosságot követ el, majd mostohaapjukat lesittelik, így a lányok viszontagságos úton nőnek fel.

Lindsay Lohan

A botrányhősnőt annak idején gyerekként dobták be a mély vízbe, ugyanis 12 évesen rögtön két karakter bőrébe kellett bújnia, amikor elvállalta a főszerepe(ke)t az Apád-anyád idejöjjön! című családi filmben.

A történet a Két Lotti című Erich Kästner-könyv adaptációja, ugyanis Annie és Hallie egy nyári táborban ismerkednek meg és némi nézeteltérés után rájönnek, hogy nem csupán testvérek, hanem ikertestvérek, akiket elszakítottak a szüleik. A két lány a nagy felfedezést követően elhatározza, hogy szerepet cserélnek, ám a bonyodalmak sem váratnak sokáig magukra...

Amanda Bynes

Az egykor népszerű színésznő a Nickelodeon műsorában, az Amanda Showban is több karakter szerepében próbálta ki magát, ám a Micsoda srác ez a lányban mutatta meg, hogy fiúként és lányként is megállja a helyét.

A 2006-os vígjátékban ugyanis Amanda alakítja Violát, aki arra vágyik, hogy futballozhasson, ám minden jel arra mutat, hogy erre lányként igen csekély az esélye, így hát elhatározza: a bátyja, Sebastian bőrébe bújva megmutatja, hogy a nívós focicsapatban igenis lehet helye egy jól focizó lánynak. Az már más kérdés, hogy beleszeret az egyik csapattársába...

Nina Dobrev & Paul Wesley

Nina és Paul a Vámpírnaplók című sorozatban mutathatták meg tehetségüket, ugyanis míg Nina eleinte csak Elena és Katherine bőrébe bújva megmutatja, hogy nem könnyű a hasonmások élete (ezt később tetézi a további hasonmás felmenők életének bemutatása), addig a Stefant és Silast alakító Paul arra világít rá, hogy egy szerethető karakternek is lehet egy gonosz hasonmása, aki megkeseríti a sorozat szereplőinek életét a gyógyírért vívott harcban.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek