Starity

Megjelent az iamamiwhoami harmadik lemeze

2014. november 11. 11:11   |   Szerző: Kazuo

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Két évvel a híres duó második lemezének (kin) megjelenése után, a tegnapi nap folyamán hivatalosan is megérkezett az iamamiwhoami harmadik stúdióalbuma, a BLUE island.

hirdetés
Megjelent az iamamiwhoami harmadik lemeze

2014 nagyon jól kezdődött az iamamiwhoami-rajongók számára, hiszen kedvenc svéd csapatuk egy vadonatúj kisfilmmel ajándékozta meg őket. A fountain hatalmas sikere után következtek a a sztori folytatásai hunting for pearls, vista, tap your glass, blue blue, thin, illetve chasing kites címen. Júliusban jelentették be, hogy november 10-én kiadják a harmadik stúdióalbumukat, BLUE címen.

„Két évünkbe telt, mire megtettük az utunkat a végtelen tengeren az iamamiwhoami azon digitális világába, melyben munkálkodik és létezik” – magyarázta a csapat énekesnője, Jonna Lee egy interjúja során. – „Egy közvetlen és érzélmeket kifejező albumot szerettünk volna készíteni. Azokat a kihívásokat és a harcokat mutatja be, melyeket nekünk és a támogatóinknak kellett megvívnunk azért, hogy továbbra is fennmaradjon ez a független projekt, illetve a kreativitásunk szabadsága.”

A lemezből háromféle verziót dobtak piacra annak érdekében, hogy minél több élményben részesítsék rajongóikat: BLUE island címen jelent meg a csak a 10 számot tartalmazó korong, készítettek egy kis könyvecskével megspékelt verziót, illetve retrós hangulatot idéztek a bakelitlemezes kiadványukkal, az utóbbi kettő BLUE címen került a boltok polcaira.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek