Starity

Eric Church is csatlakozik Kenny Chesney turnéjához

2014. november 15. 13:01   |   Szerző: idone

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A rajongóknak ugyan idén nélkülözniük kellett kedvencüket, ami a turnét illeti, de azért nem panaszkodhatnak, hiszen Kenny új korongot dobott piacra, és bejelentette, hogy 2015-ben ismét utón lesz az Államokban.

hirdetés
Eric Church is csatlakozik Kenny Chesney turnéjához

A rajongók már megszokták, hogy kedvencük 2001 óta minden évben turnéra indul, ám idén sajnos nem sikerült összehoznia. A rajongók nagy örömére Kenny viszont új albummal kedveskedett nekik, mely The Big Revival címmel került a boltok polcaira szeptember 23-án. Az egyik legközkedveltebb és egyik legsikeresebb country-előadóként is számon tartott 46 éves énekes azt is bejelentette, hogy 2015-ben ismét útra indul az Államokban.

Nem ez volt Kenny egyetlen meglepetése, hiszen bejelentette, hogy Jason Aldean, Brantley Gilbert és kedves régi barátja, Eric Church is elkíséri őt The Big Revival turnéja keretein belül. Eric az énekest összesen 5 stadionfellépésen tiszteli meg jelenlétével. A két előadó 2015 májusában Indianapolisban és Pittsburghben lép majd együtt színpadra, júniusban Atlantában próbálják a legjobbat kihozni magukból, a júliusi hónapban Philadelphiában lépnek fel, majd végül augusztusban elválnak útjaik Detroitban.

Chesney nyilatkozott is az ügyben, hogy miért is választotta legjobb barátját erre az öt show-ra, aki immáron második alkalommal indul útra vele: „Van valami Eric stílusában, valami olyasmi, aminek köszönhetően a közönség imádja őt, és képes egy nagyon különleges kapcsolatot kialakítania velük. Elképesztő energiával lép színpadra, és imádom őt, és azt, ahogy mindezt összehozza.”

Nem csak Chesney örvend az újabb turnénak, hiszen Church is jó véleménnyel van kollégájáról: „A legtöbb szórakozás, amit egy turnén valaha átéltem, tavaly volt Kenny társaságában. Ő az a fajta előadó, aki nem fél attól, hogy a közönség jobban szeret téged, mint őt, ő hagyja, hogy tedd a dolgod a színpadon. Nagyon ritka olyannal turnéra indulni, akit tiszta szívedből tisztelsz és szeretsz, és persze jó barátok vagytok” – mesélte Eric.

Íme a két előadó közös előadásainak helyszíne:

2015. május 9. – Lucas Oil Stadion (Indianapolis, Indiana, USA)
2015. május 30. – Heinz Field Stadion (Pittsburgh, Pennsylvania, USA)
2015. június 13. – Georgia Dome Stadion (Atlanta, Georgia, USA)
2015. július 11. – Lincoln Financial Field Stadion (Philadelphia, Pennsylvania, USA)
2015. augusztus 22. – Ford Field Stadion (Detroit, Michigan, USA)

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek