Íme, Jolin Tsai és Namie Amuro közös dala
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A tegnapi nap óta már mindenki meghallgathatja a tajvani Dancing Diva, Jolin Tsai és a koronázatlan J-pop királynő, Namie Amuro legelső kollaborációját, mely az I'm Not Yours címet kapta.


Közös dalt és videoklipet készített Tajvan első számú dívája, Jolin Tsai és a J-Pop királynője, Namie Amuro. A hír pletyka szinten már keringett pár napja, de november 13. óta már hivatalosak az információk. A közös kollaboráció Jolin új, immáron tizenharmadik stúdióalbumán, a PLAY-en kapott helyet, mely november 15-én került a boltok polcaira.
A számot, melyet I'm Not Yoursra kereszteltek maga Jolin írta (akinek ez az első zeneszerzői próbálkozása), s a nyelv angol és kínai keveréke lett, sőt, a tajvani énekesnő a klip készítésében is kivette a részét. Érdekességképpen, a 37 éves japán énekesnőnek ez az első alkalma, hogy kínaiul énekel 22 éves karrierje során, s így nyilatkozott ezzel kapcsolatban: „Ha a tajvani rajongóknak tetszik, akkor boldog leszek.”
A rövidfilmet november 11-én forgatták Taichungban, és valószínűleg december végén vagy január elején jelenik meg, de pontos dátum egyelőre nincs.
A két énekesnő egyébként még 2012-ben találkozott egymással, mikor Miss Amuro Uncontrolled című stúdióalbumát népszerűsítette Tajvanon. Azóta jó barátok lett, gyakran vacsoráztak együtt és sokat beszélgettek a zene iránti szenvedélyükről. Bár az aranytorkú Namie, jelenleg turnézik, mégis örömmel segített barátnőjének.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Több mint 10 karátos gyémántgyűrűt húztak az ujjára.
Új fotó a két hírességről!
Európában nyaral a két híresség.
Így áll jelenleg a kapcsolatuk.
Kifejtette véleményét az énekesnő.
Ismét elvitték a legédesebb pár címét.
Merész fotót posztolt a híresség.
Megjelentek a The Eras turné egyik állomásán.
Nem mutatkoznak együtt sokat.
Nem győz posztolni róla.