Starity

35 dolog, amit nem tudtál a Pretty Little Liarsről

2014. november 19. 20:08   |   Szerző: LexiCobain

Ezúttal kedvenc hazudozóinknak jártunk utána és bepillantást engedünk a kulisszák mögé.

hirdetés
35 dolog, amit nem tudtál a Pretty Little Liarsről

1. A népszerű sorozat 2014 januárjában világrekordot döntött: ez volt a történelem során az a sorozat, melyről legtöbbet tweeteltek. Percenként 30.000 bejegyzés született a csinos kis hazudozók kapcsán.

2. Eredetileg Ashley Tisdale lett volna a műsor főszereplője, de ő inkább a Vadmacskák című sorozatot vállalta, Alison DiLaurentis szerepe helyett.

3. A készítők ugyanazt a díszletet használták Rosewood megalkotásához, amit a Szívek szállodája készítői alkalmaztak Stars Hollowéhoz.

4. Az Aria apját, Byron Montgomeryt alakító Chad Lowe Hilary Swank férje volt 10 évig. Válásukat 2007-ben mondták ki.

5. A Spencer Hastingset alakító Troian Bellisario a valóságban is kítűnő tanuló, így nem esett nehezére az eminens diák szerepét magára vállalni.

hirdetés

6. Az Alison DiLaurentis által használt rúzs színe valójában a Dzsungel vörös fantázianevet viseli és a Nars hozza forgalomba.

7. A 16 éves Maya St. Germaint alakító Bianca Lawson a 20-as évei végén járt, amikor megkapta a szerepet a sorozatban.

8. Egy, a sorozatban feltűnt gyógyszeres üvegcse szerint Spencer Hasting 1994. június 12-én született.

9. Alison vezetékneve, a DiLaurentis a Hazugok Egyesületének anagrammája.

10. A Hannah Marint alakító Ashley Benson javasolta a műsor készítőinek, hogy a The Pierces Secret című szerzeménye legyen a sorozat nyitódala. „Nagyon ijesztő és kísérteties, így tökéletesen illik a műsorhoz” – érvelt Ashley és igazat adtak neki.

11. Chad Lowe a Life Goes On című sorozatban kezdte pályafutását a '90-es években.

12. Ezra Fitz nevét az Ezra Pound és az F. Scott Fitzgerald nevekből rakták össze. A történet szerint Ezra a fent említett Fitzgerald család tagja, aki vezetékneve megrövidítésével kívánta elvágni magát a családtól.

13. A Noel Kahnt megformáló Brant Dohertyt egyaránt meghallgatták Ezra Fitz és Toby Cavanaugh szerepéért is.

14. Keegan Allen – aki Toby szerepében tűnik fel a szériában – eredetileg Wren Kingston szerepére jelentkezett. Érdekesség, hogy a karaktert eredetileg Wren Kimnek hívták, de végül elvetették ezt az ötletet a szerkesztők.

15. Az Alison DiLaurentist alakító Sasha Pieterse eredetileg Hannah szerepére jelentkezett. Érdekesség, hogy akkoriban még csupán 13 éves volt.

16. A csapat Emily Fieldsét alakító Shay Mitchell Spencer szerepére jelentkezett.

17. Aria minden barátját megcsalta a sorozatban.

18. Ashley Benson, Lucy Hale és Janel Parrish is kapott kisebb szerepeket a Narancsvidék című sorozatban.

19. Ian Harding és Julian Morris mindketten lemezlovasok.

20. Az Aria Montgomeryt alakító Lucy Hale elárulta, hogy a karaktere helyében ő maga Tobyt választaná magának. „Ha választhatnék a srácok közül a való életben, azt hiszem, Tobyval mennék el. Valahogy ő az egész lényében titokzatos, csendes és mégis szexi. Abszolút az esetem” – magyarázta a Celebuzznak a színésznő.

21. Troian Bellisario édesapja, Donald olyan tévéműsorok készítésében vett részt, mint a Quantum Leap – Az időutazó, a JAG – Becsületbeli ügyek és az NCIS. Ebből adódóan nem is meglepő, hogy lánya a Quantum Leapben debütált színésznőként.

22. A sorozat írónője, Sara Shepard az első évadban maga is feltűnt a képkockákon, méghozzá a hetedik részben. Sara alakította a helyettesítő tanárt az osztályban.

23. A főbb karakterek vonásai messze nem egyeznek meg a könyvsorozat-beli leírásokkal. A könyv szerint Ariának fekete haja és kék szeme van; Spencer szőkésbarna hajú és zöld szemű; Hannah barna hajú és barna szemű; Emily pedig szőke zöld szemekkel.

24. Aria szüleit eredetileg Alexis Denisoff és Jean Louisa Kelly alakította volna, ám a végső választás Chad Lowe-ra és Holly Marie Combsra esett.

25. A könyvsorozatban Emily nem leszbikus, hanem biszexuális.

26. Rosewood ugyan egy fiktív város, ennek ellenére a Philadelphiához közeli Rosemont nevű helységről mintázták.

27. A Hannah nagymamáját alakító Betty Buckley a rendező, Norman Buckley testvére.

28. A 29 esztendős Troian Bellisario a legidősebb hazudozó. Karakterénél közel 10 évvel idősebb, mi több, a Mr. Fitzet alakító Ian Hardingnál is idősebb 11 hónappal.

29. Keegan Allen nem csupán színész, hanem remek fényképész is. Fényképeket tartalmazó könyve 2015 februárjában kerül az üzletek polcaira life.love.beauty címmel.

30. Ashley Benson először a Domino Pizza reklámjában tűnt fel színésznőként.

31. Lucy Hale első televíziós szereplésére 2003-ban került sor. A színésznő egy énekes tehetségkutató versenyen, az American Juniorsban vett részt. A top 5-ben végzett és a másik négy győztessel alakított csapatot. Később feltűnt a Drake és Josh, valamint a Varázslók a Waverly helyről című sorozatokban.

32. Sean Murray, aki Thackery Binxet alakította a Hókusz Pókuszban, Troian mostohabátyja. Érdekesség, hogy ők ketten egy testvérpárt alakítottak az NCIS-ben is.

33. Shay Mitchell két keresztnevéből a Shannonból és az Ashleyből alakította ki magának „művésznevét”.

34. Lucy Hale magántanuló volt már akkor is, mielőtt megkapta volna Aria szerepét.

35. A Jenna Marshallt alakító Tammin Sursok Dél-Afrikából származik, Ausztráliában nőtt fel és egy egyéves kislány büszke édesanyja, aki a terhessége alatt is teljes erőbedobással forgatott.

  twitter 
hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek