Starity

Tényleg jön Rihanna nyolcadik albuma

2014. november 29. 18:06   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az énekesnő elismerte, hogy gőzerővel dolgozik következő lemezén, a munkafolyamatról pedig meg is osztott egy rövidke videót.

hirdetés
Tényleg jön Rihanna nyolcadik albuma
Fotó: Perry Hagopian

Már jó ideje folynak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy mikor érkezik meg Rihanna soron következő, nyolcadik stúdióalbuma. A sok pletyka – köztük az, hogy bár korábban Calvin Harris is szerepelt volna rajta, mégsem kerül fel rá egy általa szerzett dal sem – után azonban most megszólalt maga a 26 éves énekesnő is, aki megerősítette, hogy jelenleg is folynak a munkálatok az új lemezen és azt tanácsolta rajongóinak, hogy ne higgyenek el mindent, amibe belebotlanak az újságokban vagy az interneten, csakis azt vegyék biztosra, amit tőle hallanak és olvasnak.

Bármilyen hír az #R8-ról közvetlenül tőlem fog irányulni!!! – írta a Twitteren Riri néhány napja, nem sokkal később pedig az Instagramon posztolt egy rövid videót, melyben egy kis részlet hallható egyik új dalából.

A video posted by badgalriri (@badgalriri) on

A barbadosi énekesnő azután elégelte meg a pletykákat, hogy DJ Skee a Dash Radiótól azt mondta, 2015 elején érkezik majd az új korong és azt is hozzátette, hogy néhány nagy durranásnak ígérkező ballada is helyet kap rajta, de természetesen pörgősebb dalok is érkeznek, melyek a megszokottnál is jobban feszegetik a határokat.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek