Az RTL Klub folytatja a Tuti gimit?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Úgy tűnik, hogy az RTL Klub levetíti a Tuti gimi című amerikai sorozat hátralevő részeit.


A Tuti gimi című sorozat Magyarországon eddig még nem látott epizódokkal folytatódik, legalábbis a port.hu információi szerint. Mivel azonban az RTL Klub már többször kibabrált a rajongókkal, így nem merjük tényként közölni az információt.
Januárban történt ugyanis az, hogy a hetedik szezonból mindössze egy epizódot láthattunk, majd a tervek szerint júniustól ismét műsorra tűzte volna a csatorna, ám végül részt sem vetítettek le. Júliusban aztán mégis adásba kerültek az évad epizódjai, ám nem sokkal azután, hogy annak vége lett és belekezdtek a nyolcadik szezonba, néhány rész után ismét levették a műsorról a szériát.
Most azonban egyelőre úgy tűnik, hogy a nyolcadik évad a hetedik epizóddal folytatódik a csatornán, méghozzá január 4-től, vasárnaponként 12 óra 50 perces kezdettel, ráadásul dupla epizóddal. Ezzel az időponttal a sorozat gyakorlatilag visszakapta régi vetítési idejét - legutóbb ugyanis hétköznaponként próbálkoztak a műsorra tűzésével -, így talán a korábban megszokott helyén megbecsülik majd és hazánkban is megkapja a méltó lezárást.
A történet Nathan ügynöki munkájának kezdetével folytatódik, miközben Chase-nek Alex és Mia civakodásával kell szembenéznie. A küzdelem azonban nem csak az ő életükben jelenik meg, Jamie-nek ugyanis meg kell birkóznia azzal a gondolattal, hogy fogszabályzót kap, Clay tovább lábadozik, Brooke-nak pedig Julian anyjával kell harcolnia az esküvője megszervezésén.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Tovább zajlik a drámájuk.
Újabb fordulatot vett a dráma.
Felvállalták a kapcsolatukat.
Újabb csúnya celebválás?
Júliusban hunyt el a sztár.
Új életet kezdett a híresség.
Botoxoltathatott a színésznő.
A színésznő Sophie pártját fogja.
Megint együtt a csajcsapat!
Kiderült, mihez ragaszkodik.