Starity

2015 legjobban várt mozifilmjei

2015. január 08. 15:03   |   Szerző: mili..summer

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikkünkben az idei évben bemutatásra kerülő mozifilmek közül próbáltuk kiválasztani azokat, amiket szerintünk a legjobban várnak a magyar nézők!

hirdetés
2015 legjobban várt mozifilmjei

Nemrég olvashattátok azt a cikkünket, amelyben a múlt év legnépszerűbb és legtöbb bevételre szert tevő mozifilmjeinek listáját osztottuk meg veletek. Elbúcsúzva 2014-től pedig az idei év felhozatalából a reményeink szerint új kalandokat, izgalmakat, megható vagy éppen felvidító, látványban lélegzetelállító és a hétköznapok mókuskerekéből való kiváló kikapcsolódási lehetőségeket nyújtó alkotások közül állítottuk fel listánkat.

2015-ben sok új ötleten és történeten alapuló, és számtalan, az előző évek során megkedvelt, megszeretett film következő részét tekinthetjük majd meg a mozivásznakon. Idén sincs hiány a hétköznapok szürkeségétől elszakító sztorikból, ide értve természetesen a képregény-imádók körében már jól ismert, szuperképességekkel megáldott hősöket és esküdt ellenségeiket, akiktől újra és újra meg kell menteniük az emberiséget. De több könyvadaptációt is fognak majd idén vetíteni a mozik, köztük az egész világot és talán még az univerzumot is kettéosztó, E. L. James-trilógiáját életre keltő filmet is.

hirdetés

Ezek után lássuk hát az általunk leginkább vártnak vélt 10-et!

1. Bosszúállók: Ultron kora

Amerika legnagyobb szuperhősei sem most szerepelnek először közös filmben, lássuk, most miben mesterkednek: Tony Stark ismét bele szeretne vágni a békefenntartó programba, azonban a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan azt szeretné, így kedvenc hőseinknek ezúttal egy végső küzdelemben kell majd helytállniuk Ultronnal szemben, aki el akarja pusztítani a Földet.

Becsült költség: 250 millió dollár

2. A minyonok

Sajátmagukról szóló animációs filmben térnek vissza a Gru legviccesebb karakterei, a minyonok. Stuart, Kevin és Bob ezúttal a szupergonosz Scarlet Overkill és feltaláló férje, Herb csatlósaiként mutatkoznak be, akiknek feltett szándéka, hogy átvegyék az uralmat a világ felett.

Bemutató dátuma: 2015. július 9.

3. Jurassic World

Az amerikai kalandfilm Chris Pratt főszereplésével indul útjának. Rendezője Colin Trevorrow, akinek munkáját Steven Spielberg segítette néhány jó tanáccsal. 22 évvel az első Jurassic Park megjelenése után úgy tűnik, még mindig vannak kiaknázatlan területetek a dinoszauruszok területén. Ez a film egy dinoszaurusz élményparkban játszódik, amelyet 10 évnyi működés és az érdeklődők folyamatos csökkenése jellemez. A park vezetése ezért új attrakcióval áll elő, annak érdekében, hogy növeljék a látogatók számát, ám ez nem várt események tömkelegét indítja el és igazi káoszhoz vezet. 

Becsült költség: 150 millió dollár

4. Star Wars: Az ébredő Erő

Az 1983-ban megjelent, George Lucas által megalkotott Csillagok háborújának folytatása, rendezője J.J. Abrams. A filmben olyan hírességek szerepelnek, mint Harrison Ford, Carrie Fisher, Mark Hamill és Oscar Isaac.

5. A lázadó

A beavatott című könyv-adaptáció következő lépcsőfoka, melyben újra nyomon követhetjük a két főszereplő, Tris  (Shailene Woodley) és Négyes (Theo James) küzdelmét. Rajtuk kívül újra feltűnik a sokak által kedvelt Kate Winslet, Ansel Elgort és Miles Teller is, a rendezői széket ezúttal viszont Neil Burger helyett Robert Schwentke foglalta el.

A kasztok közötti ellentét lassan háborúba tér át, miközben Jeanine, a Műveltek vezetője folyamatosan Tris nyomában jár, és minden erejével azon van, hogy kiiktassa őt, hiszen szerinte a lázadó lány az egész társadalmat a forradalom küszöbére sodorta. Tris végül a Bátrak között talál menedéket, akikkel együtt megpróbál rájönni, milyen titkot őriztek szülei.

6. Tökéletes hang 2

A sokak által megszeretett zenés vígjáték folytatása, amelyben újra hallhatjuk Anna Kendrick, Rebel Wilson, Alexis Knapp és Brittany Snow elbűvölő hangját.

Bemutató dátuma: 2015. május 15.

7. A szürke 50 árnyalata

A már említett adaptáció bemutatja a karakterfejlődéseket, hogy egyes események milyen hatással tudnak lenni egy ember életére, valamint hogy nem minden ember egyforma. A történet szerint Anastasia Steele (Dakota Johnson), az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Greyjel (Jamie Dornan), az ifjú vállalkozóval. A nem e világban élő és ártatlan Anastasia megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá.

Bemutató dátuma: 2015. február 12.

8. Elrabolva 3

Az Elrabolva-széria újabb része, melyben Bryan Mills (Liam Neeson) volt CIA-ügynök volt feleségét holtan találja otthonában, és minden bizonyíték az ő bűnösségére utal. Miközben Mills mindent elkövet, hogy megtalálja a valódi bűnösöket, a nyomába ered egy elszánt nyomozó (Forest Withaker), a CIA és az FBI. Viszont nem csak az ő élete van veszélyben, hiszen a lánya is a kegyetlen gyilkosok célpontjává válik.

Bemutató dátuma: 2015. január 8.

9. Az éhezők viadala: A kiválasztott - 2. rész

A rajongók legnagyobb sajnálatára a trilógia 3. részének utolsó felvonására ülhetünk majd be a mozikba idén novemberben, így utoljára láthatjuk Katnisst, Peetát, Gale-t és a többi szereplőt együtt a filmvásznakon.

10. Halálos iramban 7

A szörnyű autóbalesetben elhunyt fiatal színész, Paul Walker utolsó filmje, melyben színésztársával és egyben jó barátjával, Vin Diesellel játszik együtt. Miután végeztek Owen Shaw-val és bandájával, Dominic, Brian és a csapat többi tagja visszatérhet az USA-ba, hogy újra normális életet éljenek. Azonban Owen bátyja, Ian Shaw (Jason Statham) Dominic nyomában van és bosszút esküszik öccse halála miatt. A csapat készen áll, hogy megölje azt az embert, aki a legjobb barátjuk haláláért felelős.

Bemutató dátuma: 2015. április 2.

+1 Argo 2

Az Árpa Attila rendezésében 2004-ben elkészült Argo várva-várt második része. Szereplők: Kovács Lajos (Balogh Tibi), Oszter Sándor (Tejesember), Bicskey Lukács (Psycho),  Csuja Imre (Traktor), Scherer Péter (Bodri), Nagy Feró (Profi), Téglás Zoltán (Jackson).

Bemutató dátuma: 2015. március 12.

Hogy ezek lesznek-e a legtöbbek által megtekintett 2015-ös sikerfilmek? Jövőre kiderül! Reméljük, egyik alkotásban sem csalódunk nagyot.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek