Starity

Argentin film főcímdalát énekli Tarja Turunen

2015. január 19. 18:06   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A finn énekesnő ismét stúdióba vonult, ám ez alkalommal egy film betétdalát énekli fel.

hirdetés
Argentin film főcímdalát énekli Tarja Turunen
Fotó: Corazon Muerto

Nos, a jelek szerint Tarja kicsit sem vesztegeti idejét, hiszen nem is olyan rég ért véget a finnországi turnéja, emellett pedig rendszeresen a The Voice Of Finland nevezetű tehetségkutatóban foglal helyet, mint mentor.

A tavalyi évben értesültünk arról, hogy már javában készül legújabb szólólemeze is, amely jövőre fog a boltok polcaira kerülni. Az énekesnő hamarosan a színpadra is visszatér, hiszen folytatódik a 2013-ban megjelent korongjának turnéja, a Colours In The Road, amely az idén ér véget.

A mai napon egy kép kíséretében jelentette be Instagram-profilján keresztül, hogy stúdióba vonult felvenni az argentin Corazón Muerto című film betétdalát, melyet ő maga ad elő. Vissza a stúdióba! Ma felvettem a főcímdalát az argentin filmnek, a Corazón Muertónak –  áll a komment az énekesnő fotója mellett.

Fotó: Instagram/Tarja Turunen

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek