Starity

40 dolog, amit nem tudhattál a Vissza a jövőbe-trilógiáról

2015. január 26. 10:10   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2015-ös év beköszöntével sokaknak a nagy klasszikus, a Vissza a jövőbe-trilógia jutott eszébe, hiszen a főszereplő, Marty, a jövőbe utazik a második részben, egészen pontosan 2015-be. Lássunk most 40 érdekességet a trilógiáról, melyeket nagy valószínűséggel nem tudtál.

hirdetés
40 dolog, amit nem tudhattál a Vissza a jövőbe-trilógiáról

1. A forgatókönyvíró és producer, Bob Gale ötlete akkor jött, mikor megtalálta az apja évkönyvét a padláson, és látta, hogy elég tuskó volt akkoriban. Elmerengett, hogy milyen lett volna, ha együtt jártak volna iskolába és barátok lettek volna - ami ugye Marty és az apja esetében így is történt.

2. Az időgép eredetileg egy hűtőszekrény lett volna, nem autó, a rendező azonban félt, hogy a film megnézése után a gyerekek majd bemásznak a fridzsiderekbe, időutazás céljából.

3. Sid Sheinberg, a Universal Pictures vezetője azt javasolta, legyen inkább Spaceman from the Pluto (Űrhajós a Plútóról) a film címe, mert úgy gondolta, a Back to the future elvenné az emberek kedvét a mozitól. Csodálkozott, mikor Steven Spielberg csak megköszönte a jó poént.

4. Biff Tannen, a Universal egyik vezetője Ned Tanen után kapta a nevét, aki nagyon bunkó volt Zemeckishez és Gale-hez az I wanna hold your hand című film egyik tárgyalása alatt.

5. A Columbia Pictures eredetileg visszautasította a filmet, mondván, aranyos ötlet, de nem elég szexuális és azt javasolták az íróknak, próbálkozzanak inkább a Disney-nél.

6. John Lithgow, Dudley Moore, és Jeff Goldblum mind jelöltek voltak Doctor Brown szerepére.

7. Einstein, Doc Brown kutyája eredetileg egy csimpánz lett volna.

8. Azért a DeLoreant választották időgépnek, mert a készítők úgy gondolták, biztosan kényelmes lehetne egy UFO számára az ajtaja miatt.

9. Biff bandájának egyik tagja Billy Zane, aki többek között a Titanicban is feltűnt, mint Rose vőlegénye.

10. Claudia Wells csak az első részben alakította Marty barátnőjét, mert utána az anyukája megbetegedett, és ezért a színésznő nem tudta elvállalni a II. és III. részekben Jennifer karakterét. Az előbb említett két részben Marty barátnőjét Elisabeth Shue alakította.

11. A Martyt alakító színész, Michael J Fox három évvel idősebb, mint Crispin Glover, aki Marty apját játszotta.

12. Annak ellenére, hogy sci-fi filmsorozatról beszélünk, a trilógia összesen csak 32 effektet tartalmaz.

13. Crispin Glover a forgatás során egy időre elvesztette a hangját, így voltak jelenetek, mikor csak tátogott, a beszédet pedig később vették fel.

14. Mikor az első rész elején Marty meghallgatáson szerepel a bandájával, az egyik zsűritag, akit Huey Lewis alakít, a „túl hangosak vagytok” kritikával illeti a zenekart. Lewis két olyan dal megírásában is közreműködött, melyek helyet kaptak a filmben.

15. Ralph Macchiót is felkérték Marty McFly szerepére, ő azonban visszautasította azt.

16. A Vissza a jövőbe volt a legtöbb bevételt hozó film 1985-ben, 210 millió dollárt kerestek vele Amerikában.

17. Robert Zemeckis azt mondta, a második részben feltűnő légdeszka létezik. Sok szülő hitt neki, és kereste azt a boltokban, de mint később kiderült, a rendező csak viccelt.

18. Az első rész megjelenése után Zemeckis megbánta, hogy a film végén Jennifer beszállt az időgépbe a Dokival és Martyval, mert úgy gondolta, a második részt így részben Jenniferre kellene építeni, ezáltal nem tudnának teljesen új sztorit csinálni.

19. A trilógia II. és III. részének forgatása során Michael J. Fox 28 éves volt, a karaktere, Marty, pedig 17.

20. A futurisztikus kellékeket megépíteni két évbe telt.

21. Bár a jövő ábrázolását (2015-öt) a filmben a készítők inkább komédiának szánták, sok minden megvalósult belőle, például a síkképernyős TV, a videochat szoftver, a mindenütt jelenlevő kamerák, és a már megszokottá vált plasztikai műtétek. A Nike ígéretett tett, hogy idén piacra dobja az önbefűzős cipőt, valamint a légdeszka egy kezdetleges verziója is érkezik októberben, így igen izgalmas évnek nézünk elébe.

22. A cipők, melyeket Marty a jövőben visel, 2008-tól kapni lehetett, habár azok nem voltak önbefűzősek.

23. A színészek elmaszkírozása, hogy öregnek tűnjenek a jövőben játszódó jeleneteknél, több órába telt.

24. Billy Zane mellett Elijah Wood is feltűnik a filmben, mégpedig gyerekként 2015-ben.

25. A Tengermélyi Varázs bálján viselt ruhák nagy része eltűnt, de Lea Thompson (a Marty anyját alakító színésznő) megtartotta a ruhát, a gyerekei máig viselni szokták azt Halloweenkor.

26. Michael J. Foxnak gördeszkaleckéket kellett vennie a forgatások kezdete előtt, hiszen a karaktere szinte mindenhova gördeszkával megy.

27. A film címe a forgatások alatt még Paradox volt.

28. Eredetileg Marty visszament volna 1967-be, hogy lássa fiatal kollégista szüleit, de a készítők ezt az ötletet végül elvetették, mert 1955 (amikor a szülők gimnazisták voltak) és 1967 között 12 év telt el, ez pedig túl túl sok idő.

29. Mikor a III. részben Martyt fel akarja kötni Veszett Kutya és bandája, Michael J. Fox tényleg fuldokolni kezdett a kötél miatt, de a stáb tagjai nem vették észre, azt hitték, csak színészkedik.

30. Zemeckis úgy kapta az ötletet, mi legyen a III. rész témája, hogy megkérdezte Michael J Foxot, hova utazna vissza a legszívesebben, ő pedig a vadnyugatot mondta.

31. A Red Hot Chili Peppers tagja, Flea is feltűnik a trilógiában.

32. Az egyik törölt jelenetben, a III. részben szereplő Tannen megöli a seriffet. 

33. Szintén egy törölt jelenetben az öreg Biff, miután odaadja fiatalkori énjének a Sport Almanachot 2015-ben, Marty és Doki pedig visszaindulnak a múltba, az öreg elhalványul, majd teljesen eltűnik.

34. Mikor Marty visszatér 1985-be, egy hajléktalant láthatunk a padon aludni. Ő volt a polgármester 1955-ben.

35. Mikor Marty megérkezik 1955-be, egy helyi kávézóba tér be, melynek neve Lou's. Ez a kávézó 1985-ben egy aerobikiskola, 2015-ben pedig egy Café 80's nevű kávézó.

36. A trilógiához hét DeLoreant használtak el.

37. Abban az évben, amikor kijött az első rész, Ronald Regan volt az elnök, és nagyon tetszett neki az a rész a filmben, amikor róla volt szó.

38. A gördeszkás jeleneteknél két profi, Per Welinder és Tony Hawk segítettek.

40. Amikor az első részben Marty gitározik a gimi színpadán, a zenekar egyik tagja, Marvin Berry felhívja unokatestvérét, Chuckot, mondván „ez az a dal, amit keresel”. A poén az, hogy a dal, amit Marty játszott, a híres énekesé, Chuck Berryé. Miután kijött a film, sokan rasszistának vélték a mozit, mert Chuck Berryt egy fehér srác zenéje ihlette meg. Maga az énekes azonban nem sértődött meg a dolgon, tetszett neki a jelenet.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek