Starity

Így ünnepelte születésnapját Harry Styles

2015. február 02. 20:08   |   Szerző: TianaBlack

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A brit énekes tegnap, azaz február elsején töltötte be hivatalosan is 21. életévét, amit természetesen hatalmas bulival és vendégsereggel ünnepelt.

hirdetés
Így ünnepelte születésnapját Harry Styles

Azt már tudjuk, hogy a One Direction szívtiprója, Harry Styles sosem vet meg egy jó bulit, pláne akkor, ha az ő tiszteletére lett megrendezve. Ebből kiindulva pedig egyértelmű, hogy a hétvégét hatalmas vendégsereggel és partival töltötte, ugyanis a brit énekes 1994. február első napján, azaz pontosan 21 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot, így most már az Egyesült Államokban is hivatalosan nagykorúnak számít.

Ugyan a napokban több pletykalap is megjelentette, hogy az énekes állítólagos barátnőjével, Nadine Leopolddal fog ünnepelni, a VS-angyal egyetlen képen sem szerepelt és a távozáskor sem készült róla fotó, így még az is kérdéses, hogy egyáltalán részt vett-e a rendezvényen.

A vendégsereg hatalmas volt, a meghívottak listáján pedig többek között megtalálható volt David Beckham, Jennifer Lawrence, Adele, Cara DelevingneKelly OsbourneKendall Jenner és Chris Martin neve is. Az eseményre Los Angelesben került sor és a résztvevők szerint hatalmas móka volt, ezért nem is meglepő, hogy mindenki csodálatosan érezte magát – lássuk, hogyan szórakoztak a sztárok!


Harry Styles és barátai


A bulin készült polaroid képek Harryvel és barátaival


Az énekes a híres focistával, David Beckhammel is pózolt


A Kelly Osbourne Instagram-profilján posztolt polaroid fotók a fotófülkéből Cara Delevingne-nel és az ünnepelttel


Az énekes tortái, melyeken saját, gyermekkori fotói láthatóak

 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek