Starity

Megjelent Ryan Gosling filmjének előzetese

2015. február 07. 13:01   |   Szerző: LeerdammerGirl

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már biztosan nagyon sokan várják a Lost River című filmet, melyet maga Ryan Gosling rendezett és írt. A Warner Bros. a napokban tette közzé az első trailert, az alkotás pedig a tervek szerint nemsokára debütálni fog.

hirdetés
Megjelent Ryan Gosling filmjének előzetese

A napokban jelent meg a Lost River című film előzetese, mely teljes mértékben a népszerű színész, Ryan Gosling munkáját dicséti, hiszen ő rendezte és írta a forgatókönyvet, valamint producerként is dolgozott rajta. A forgatások még 2013-ban kezdődtek és egészen tavalyig tartottak. A Cannes-i Fimfesztiválon már 2014-ben bemutatták az alkotást, de az Egyesült Államokba a források szerint csak áprilisban érkezik meg.

A film lényegében egy víz alatti, titkos városról szól, melyet egy anya tizenéves fia fedez fel, mivel a család a teljes anyagi összeomlás szélén áll, a fiú pedig próbál némi pénzt szerezni, majd teljesen véletlenül rábukkan a titokzatos városkára.

Kedden a Warner Bros. hivatalos Facebook-oldalán osztotta meg fantasy film előzetesét. A főbb szerepekben Eva Mendest, Christina Hendrickst, Saoirse Ronant, Matt Smitht és Iain De Caesteckert láthatjuk majd.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek