Starity

A művészet gyökerei – hogy alakult ki a művészet?

2015. február 10. 11:11   |   Szerző: H.P.K.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikkünkben arra próbáljuk megkeresni a választ, hogyan is alakult ki az emberekben a művészet fogalma, mitől számít valami művészinek vagy művészeti elemnek? Van konkrét meghatározása a témának, vagy csupán szubjektív megítélés kérdése?

hirdetés
A művészet gyökerei – hogy alakult ki a művészet?
Fotó: http://just-art.org

Ahhoz, hogy a fenti kérdésre válaszolni tudjunk, fontos megemlítenünk a művészetszociológiát. Ezen területnek nem igazán van elmélete, emiatt előszeretettel alkalmazza a művészetelmélet, a művészetfilozófia és a művészettörténet elemeit, definícióit. A művészetszociológia így egy esztétikai jelenségekkel összefüggő szociológiaként definiálható, amely a társadalmi folyamatokra irányul.

Művészet tulajdonképpen bármi lehet. Hogy valóban művészet-e az, ami felett eltöprengünk, azt két fontos dolog határozhatja meg: az egyik az adott dolog kontextusa, a másik pedig az adott művész neve. De kiből lesz végül művész? Erre szintén kettős magyarázatot tudunk nyújtani: vagy iskolában tanulja meg valaki, vagy pedig autodidakta módon sajátítja el azokat a kompetenciákat, amik elengedhetetlennek bizonyulnak ahhoz, hogy valaki a művészet területén elismert személy lehessen.

Hogy megállapítsák, mit is nyújt egy-egy alkotás a különböző emberek számára, közönségvizsgálatokat végeztek, amely eredményeket úgynevezett befogadó típusokba soroltak. Érdekes megfigyelésnek bizonyult, hogy a műértő emberek spontánul mozogtak egy galériában, míg azok, akik teljesen laikus módon álltak hozzá a tárlathoz, kifejezetten szögletes mozgásokat írtak le az épületben.

Ezen kutatások során azonban több szempontot is górcső alá vettek: a befogadók között lezajló kommunikációs folyamatokat, a különböző ízléseket és preferenciákat. Arra is kíváncsiak voltak, hogy az egyén mennyire emlékezett egy-egy alkotásra, illetve melyek nyerték el igazán a tetszését. Kérdőíveket is készítettek és többek között arra a következtetésre jutottak, hogy nem minden népcsoport képes arra, hogy különböző perspektívákat érzékeljen.

A művészetben több probléma is fennáll: például az úgynevezett értékproblematika. Ráadásul nincsen kifejezetten objektum-kritériuma sem, vagyis felmerül a kérdés, hogy mitől és miért nevezhetjük értékesebbnek egy képzőművész alkotását, mint mondjuk egy gyermekét? A művészet nem csupán alapvető fontosságú, de civilizációs tárgy is.

A művészetet több szempontból is boncolgathatjuk. Praxisok, művészek, pozíciók és szerepek, valamint intézmények felől is közelíthetünk. Az amerikai író és futurológus, Alvin Toffler elmélete szerint az úgynevezett kényelemben élő osztályok fontos szerepet játszottak e kérdéskörben. Mivel többet apríthattak a tejbe, kifejezetten jól kerestek, jutott arra is, hogy bevételeik egy részét kultúrára fordíthassák. Toffler úgy véli, hogy a nem feltétlenül kifinomult ízlésük és pénzük befolyással bírt a kultúrára, még akkor is, ha nem egy különösebben kritikus rétegről volt szó, inkább csak egy sznob közösségről. A felsőbb osztályok, akik meg tudták adni az oktatást utódaiknak, egyfajta „kulturális nemességgé” kovácsolódtak. Azzal, hogy előkelőségi fokozatokat tudhattak magukénak, tőkéket is birtokoltak. Pierre Bourdieu, francia szociológus a művészet fogalmát határozottan a hatalomhoz társította. Bourdieu neve kapcsán nem mehetünk el szó nélkül egyik leghíresebb elmélete, az úgynevezett mezőelmélet mellett, mely tulajdonképpen nem más, mint egy társadalmi topográfia, ami térszemléletet preferál. E szerint a társadalom mezőkből épül fel, s minden területnek megvan a saját mezeje. A hatalomnak, a tudománynak, a művészetnek és így tovább. Ezek a mezők harcterek, a benne tartózkodók folyamatosan versengenek egymással az adott mező szabályait – általában – betartva. Akik itt jelen vannak, mindnyájan valamilyen módon érdekeltek az adott mező működésében. A művészeti mező további almezőkre tagolódik, úgy is, mint például zene, film, színház, stb. Míg a tudományos mezőben a MAB őrzi a határokat, addig itt elsősorban a kurátor, de fontos szerep jut még a művészeknek és a kritikusoknak is. Fontos megjegyeznünk, hogy egy művész nem feltétlenül foglalkozik a kritikával, viszont egy tudós például mindig reagál.

Az államhatalmi mezőtől való távolság lényeges. Minél távolabb van egymástól ugyanis a két mező, annál függetlenebbül tevékenykedhet. Sosem valamelyik szervezet kiáltja ki azt, hogy ki is a jó művész. Viszont nem is tudjuk, hogy mi pontosan a művészet, illetve, hogy mi az igazán értékes. A hatalom és a kultúra tehát összekapcsolódik. Az egy iskolába vagy egy intézetbe járó diákság zárt világot képez, mellyel együtt jár az osztálypozíció és a kulturális elithez való tartozás.

A művészeti mező rendkívüli módon képlékeny, ugyanakkor nagyon nehéz oda bekerülni. Mint ahogy sok más mezőben, a tagok itt sem különösebben szolidárisak egymással. A jobb pozíciókért folyik a nagyon kemény küzdelem. Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy tisztázzuk: más a pozíció és más a helyzet. E képzeletbeli mező a reneszánszban alakult ki a Quattrocento idején. (A Quattrocento kifejezés az itáliai reneszánsz képzőművészet első szakaszát (1400-1500) jelöli.) Ekkoriban már felfedezhető az úgynevezett művészszerep, sőt, festők életrajzai is olvashatók – pl. A festők élete Vasaritól. Megjelenik a művek szignózása is. Giotto volt például az első művész, aki aláírta saját képeit.

Érdekesség, hogy a rómaiak annak idején leginkább különböző fatáblákra festettek, amiket később elégettek, így nem igazán maradt fent az utókor számára művészetük ezen ága. Platón úgy vélte, hogy csak a zene és a költészet az igazán érdekes és értékes dolog, mivel ideákra, tiszta formákra emlékeztetnek bennünket. Szintén a görög filozófus kapcsán megemlítenénk még híres barlanghasonlatát is, amit az Állam című művének hetedik könyvében említ meg, s melynek lényege ehhez kapcsolódóan az, hogy a képzőművészet valójában nem más, mint a másolat másolata.

A vallásnak is szerepet tulajdonítunk a művészetben. Mivel kezdetben a hívek analfabéták voltak, ezért alakult ki az a szokás, hogy képeket festettek a templomok ablakaira, berendezési tárgyaira. Szükség volt rá, hogy a szegény és tudatlan emberek értelmezni tudják Jézus Krisztus történetét.

Később megjelentek a műkritikák is. A megrendelő – aki egyébként támogatta a művészetet anyagilag – leadta igényét egy festményre, majd amikor kézhez kapta, meg is kritizálta azt. A műről való szóbeli diskurzus teremtette tehát meg a kritikát, mely a festő és a mecénás között zajlott le. Igaz ugyan, hogy korábban is értékelték már a műveket, ám akkoriban a művészt még nem bírálták.

A felvilágosodás során kiterjedt a szekularizáció is (világivá tétel; az egyház befolyásának visszaszorítására törekvő állami tevékenység), bizonyos dolgok felértékelődtek. Elkezdtek úgy gondolkodni a művészetről, hogy erre születni kell, máshogy képtelenség megtanulni. De ugyanez érvényes a nemességre, az elithez tartozásra is.

A művészet kifejezetten sokrétűnek nevezhető, több ággal rendelkezik. Ide tartoznak például a különböző detektív- vagy képregények is. Mivel ezek kifejezetten stabil és lelkes közönséggel rendelkeznek, az igények is egyre feljebb kúsztak. A képregény elsősorban az Egyesült Államokban vált igazán klasszikus műfajjá, egy-egy darabért rendkívül borsos összegeket is elkérhetnek. Értelemszerűen a szórakoztató irodalmat is ide sorolhatjuk, melyet tulajdonképpen a közönség emelt irodalmi műfaji magasságokba.

Ha egy felnövő generáció magas társadalmi státuszba jut, akkor szinte bizonyosan magával rántja később például a képregény. Érdekesség, de a művészet több esetben az úgynevezett magaskultúra fölé is emelkedhet, ilyenkor – csak hogy maradjunk a képregény példájánál – egy-egy rajzolt magazin drágább is lehet, mint egy neves festmény.

Elmondhatjuk, hogy a művészet napjainkra már kinyílt, utolérte a tömegtermelés, ami azt is jelenti, hogy nem tudhatjuk igazán, kihez is szólunk egy-egy alkotás létrehozásakor. Korábban kifejezetten egyedi produktumok, termékek készültek, a közönségre pedig nagyon is odafigyelt a művész. Manapság erről szó sincs: egy művész a többi művésznek dolgozik.

Mint az ismeretes, a kortárs képzőművészet központja az USA-ban, egészen pontosan New Yorkban található. Ha egyszer kijut oda például egy szárnypróbálgató magyar, akkor sokkal több tőkére tud szert tenni. Tőke alatt itt most elsősorban a kapcsolati tőkét értjük, de nyilván sokat nyom a latba a gazdasági tőke is, azaz az anyagiak. Nem kevés pénzbe kerül ugyanis egy saját katalógus kiadása, nem is beszélve az eszközvásárlásokról. Az irodalom és a festészet olcsó műfajnak számít, ezzel szemben a szobrászat vagy éppen a zene kifejezetten drágának. Ha megvan az anyagi háttér, akkor megvan a kellő löket is az induláshoz.

Hogy lesz valakiből műértő ember? Fontos az érdeklődés magjának elültetése már egészen kicsi korban. Az otthoni környezetben könnyedén belsővé tud válni a kulturális tőke, különösen akkor, ha a kisgyerek hosszú időn keresztül találkozik vele. Ilyen lehet például a gyakori zenehallgatás – akár már az anya hasában – melynek hatására a gyermek könnyedén tesz különbséget hangok és vájatlan füleknek nagyon hasonló művek között. Az iskola is fontos szerepet akar játszani akkor, amikor művészeti tudást próbál átadni, ám ez mégsem ugyanaz: meglehetősen sablonos információk kerülnek ki ilyenkor, mely nem igazán csigázza fel a diákok érdeklődését, épp ellenkezőleg. Mivel ez egyfajta klasszikus tudásként definiálható, meglehetősen száraznak is tűnik. Ráadásul az iskolai keretek között zajló művészeti oktatás – beleértve az irodalmat és a zenét is - valamiért megáll a XIX. század közepénél, de olyan hirtelen, hogy úgy tűnik, mintha utána már befejeződött volna a művészet és nem született volna azóta semmi új. Ez pedig nagyon kevés ahhoz, hogy valaki igazi műértő felnőtté váljon.

A XIX. század után igaz, ami igaz, már nem olyan egyszerű a képlet, mivel egy-egy művész nem csak egyetlen irányzathoz köthető. A kubizmus például Cézanne-tól gyökerezik.

A XX. századi művészet nagyon színes és változatos: sorozatosan cserélik egymást az újabb és újabb irányzatváltások, amelyek már szinte követhetetlenek. Csak az képes már követni mindezt, aki ösztönös. Aki ugyanis sokat lát valamiből, az egy idő után ösztönösen, zsigerből is felismeri és beazonosítja az adott művet az alapvető stílusjegyek alapján.

A kultúra szemüvegén keresztül próbáljuk nézni a dolgokat, s a művészet szentsége valamilyen szinten – akárcsak korábban – ma is jelen van. A mester nevének fétise, illetve a márkajelzés, mint olyan szintén jelen van napjainkban is. Ezek adnak értéket egy-egy tárgynak.

A francia történész, Pierre Francastel – aki egyébként a művészek által kedvelt személynek számított életében és elsősorban képzőművészet-szociológiával foglalkozott – úgy vélte, hogy minden esetben szigorúan csak a műalkotásból kell kiindulni, mivel a produktum rávall az adott korra. A művészetet mindig a társadalom határozza meg a művészetszociológusok szerint, de Francastel állítja, hogy ez téves elgondolás. A művészet fontos szerepet tölt be az emberek mindennapjaiban, mivel témát szolgáltat nekik, ezáltal kommunikációra készteti őket, valamint ezzel párhuzamosan értelemszerűen kapcsolatot is létesít közöttük. Pierre Francastel három nagy csoportra osztotta a nyelvet. Verbális, matematikai és vizualitás nyelvekre. Ez a három csoport három gondolkodásmódot takar, melyek részben ugyan metszik egymást, de alapvetően különböznek.

A példa kedvéért: a zene közel áll a matematika nyelvéhez. A verbális és vizuális nyelv nagyjából egyszerre alakult ki különféle gesztusok és mozgások által. Az írásjelek a vizualitásból nőtték ki magukat. Először ugyanis jelek vannak, nem pedig írásjelek. A legtöbb nyelv nagyon is hasonló egymáshoz jeleit tekintve. Ha látunk valamit, képtelenek vagyunk arra, hogy ismereteinktől elvonatkoztassunk, az ember ugyanis egészen egyszerűen fogalmilag kategorizálja a világot. A művészet viszont érdekes terep, mivel nem ugyanúgy nézünk és látunk dolgokat.

A művészet nem más, mint információ, viszont nem vehető üzenetnek. Soha nem azonos a tárggyal, a kép mindig csak egy kép marad, s nem lesz a valóság mása. Régebben sem volt azonos, de rendkívül fontos volt a hasonlóság. Ma már a legtöbb művész nem erre törekszik, hiszen ezt a célt szolgálja a fényképezőgép.

Hogyan készül el egy-egy műalkotás? Elengedhetetlen, hogy a művész figyelembe vegye a percepciót (vagyis érzékeljen), lássa és tisztában legyen a valósággal, ám legyen kellő képzelőereje is. Fontos tehát a szellemi cselekvés. De a közönség mit ért meg egy képből? Egyáltalán mi számít megértésnek? Az, ha a festő szándékát értjük meg? Nem valószínű. Sokszor kifürkészhetetlen a pontos üzenet – már ha van ilyen egyáltalán, ezért mindenki létrehozza az adott művet a saját maga számára. Téves azt gondolni, hogy minden kép egyértelmű lenne.

Több művész állítja, hogy a készülő festmény magát kezdi megfesteni egy idő után. De hol fedezhető fel ilyenkor a festő szándéka? A legtöbb esetben nincs eredeti szándék a képpel, valami majd kijön belőle. Előfordul, hogy egy-egy alkotáshoz leírás is tartozik, viszont ha nem, akkor mindenki egy saját, teljesen szubjektív értelmet ad neki. Ilyenkor eltalálható a szándék, de hatalmasat is lehet tévedni.

Semmilyen kép nem írható le szöveg által, ez minden esetben egy teljesen másik, külön nyelv. A szkéma (terv; vázlat; mintakép) megjelenése kialakította a stílusirányzatokat és megszületett a fertőzéselmélet fogalma is. A szkéma tulajdonképpen egy olyan egység vagy minta, amit egyszer valahol, valaki létrehozott, majd hirtelen azt vesszük észre, hogy ez a minta sorozattá válik. A művészek egyszer csak rálelnek saját stílusukra és a későbbiekben már kizárólag ezen a módon alkotnak. Ezért is található például a világban olyan sok hasonló épület – fertőzés módjára terjedtek el a tervezők között a különféle vázlatrajzok.

A mű tehát nem információ, hanem egy intellektuális folyamat eredménye: a szellem birtokba veszi az anyagot.

Folytatása következik.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek