Starity

Új albummal jelentkezik a Big Bang

2015. február 16. 16:04   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Legutóbbi, Still Alive című lemezük megjelenése óta közel három év telt el, de elfoglaltságaik és szoros egyéni menetrendjük mellett idén az ígéretek szerint még nyár előtt megérkezik a srácok új korongja.

hirdetés
Új albummal jelentkezik a Big Bang

Több mint 1000 nappal a csapat utolsó albumát követően a srácok ügynöksége nemrég hivatalosan is megerősítette az eddig pletykaként terjedő hírt, miszerint Dél-Korea egyik top idol csapata visszatér, február 10-én pedig az új lemez egyes részleteit is nyilvánosságra hozták.

A Big Bang már készíti az új albumot, a tagok február eleje óta csak is a felvételre összpontosítanak - kezdte a cég egyik képviselője a Star Newsnak, majd így folytatta: Annak ellenére, hogy minden tag menetrendje igen sűrű keményen dolgoznak az album elkészültén. Mivel vannak olyan számok, amiket már korábban, a szabadidejükben befejeztek, így a tervezettnél hamarabb jelenhet meg az új lemez.

Jelenleg a Big Bang albumának megjelenése elsődleges prioritást élvez az ügynökségnél, nagyon jól tudjuk, hogy milyen régóta várják a rajongók az új korongot - tette hozzá a képviselő.

Az album megjelenési dátumát még nem közölték, de a cég mindenféleképp nyár előtt szeretné kiadni, valamint egy, a Newsennek korábban adott interjújában Yang Hyun Suk, a cég vezérigazgatója az áprilist mondta, mint lehetséges megjelenési dátumot.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek