Starity

Elhunyt az American Horror Story sztárja

2015. február 25. 15:03   |   Szerző: healy.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy korábbi baleset okozta sérülések következtében vesztette életét a mindössze 34 éves Ben Woolf hétfő délután, egy Los Angeles-i kórházban.

hirdetés
Elhunyt az American Horror Story sztárja

Az American Horror Story színésze, Ben Woolf súlyos sérüléseket szerzett a múlt hét folyamán Los Angelesben, amikor szabálytalanul kelt át az úttesten, és nekicsapódott egy jármű oldalsó tükrének. Az autó sofőrje nem részesült bírságban, mert megállapították, hogy Woolf kelt át szabálytalanul az úttesten.

A baleset következtében súlyosan megsérült a színész koponyája, és bár korábban arról írtak, hogy javul az állapota és esélyes, hogy felépül, ám február 23-án szélütés következtében életét vesztette egy Los Angeles-i kórházban.

Felfoghatatlan számunkra, hogy a mi szeretett Benünk mennyi szeretetet, támogatást kapott a világ minden tájáról. Mindössze 34 évesen rengeteg szívet sikerült megérintenie. Köszönjük a sok szeretetet, és hogy mindvégig Ben mellett álltak! – hangzott a Woolf család közleményében.

Nyugodjon békében!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek