Starity

A Grosjean házaspár boldogan várja második gyermekét

2015. március 16. 10:10   |   Szerző: Gajcsi

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy francia magazin interjút készített a Forma–1 pilótájával és feleségével. A magánéletük mellett a sport is szóba került.

hirdetés
A Grosjean házaspár boldogan várja második gyermekét
Fotó: Jean-Philippe Pariente

Két nagyon különböző személyiség, történetük mégis mesébe illő: 2006-ban találkoztak egymással először, ám akkoriban Marion még kapcsolatban élt. Legközelebb két évvel később keresztezték egymást útjaik, ekkor viszont a Romain nem kevesebb mint fél évet várt az első randevúval. Igazán 2010-ben gyorsultak fel az események, amikor a pilóta magába zuhant Formula–1-es karrierje dugába dőlése miatt. Ekkor úgy határozott, hogy otthagyja Svájcot, majd Franciaországba költözött.

„Csak egy érettségim volt. Azon kaptam magam, hogy amit a legjobban szerettem volna csinálni, abban nem volt jövőm. Ekkor elkapott a vágy, hogy együtt lehessek Marionnal. Egyetlen hátizsákkal a hátamon, vonattal indultam el Párizsba” – mondta Romain, aki ekkor határozta el, hogy szakács lesz, ám sajnos ez a terve sem jött össze. Marion hozzátette, hogy bármilyen munkája lehetett volna a svájcinak, ő akkora is szerette volna.

„Kiegészítjük egymást. Marion nyugodt, én lobbanékony vagyok” – mondta Grosjean. „Az édesapám volt ilyen karakterű ember, mint én. Romain temperamentumos ember” – vette át a szót Marion.


Mind a ketten kislányt szeretnének. (Fotó: Jean-Philippe Pariente)

„2011-ben kértem meg a kezét Marionnak. Fejben sokkal jobban hangzott. Március 15-e volt, egy csodaszép eljegyzési gyűrűt vettem neki és foglaltattam asztalt egy igen neves francia étteremben. A vacsora után a Trocaderóhoz mentünk, ahol feltettem a nagy kérdést...” – árulta el a pilóta. „Pontosan így történt, 3 évvel ezelőtt. Azt mondtam, ez sosem fog köztünk működni! Te svájci vagy, pilóta, és 4 évvel fiatalabb! Aztán rá egy évre egybekeltünk” – folytatta Marion. 

Azóta már megszületett az első gyermekük, Sasha. Második babájukat valamikor a barcelonai és monacói futam közé várják, vagyis nyár elejére. A 2011-es év GP2-es világbajnoka kislányt szeretne. Az asszony elmondta, hogy férje nagyon jó apuka. Amikor csak lehetséges, a családjával van. 

„Nem tudjuk, milyen nemű lesz a pici. Három gyereket szeretnénk. De mondtam a páromnak, hogy addig nem állunk meg, amíg nem lesz kislány!” – vallotta be nevetve Marion.

A 2014-es év kifejezetten kemény volt Grosjean számára: „Azt hittem, nem lesz nehezebb évem a 2012-es után, de tévedtem. Az esküvői tanúm elhunyt Sacha születésnapján, majd Jules Bianchi balesete és Christophe de Margerie halála is megviselt. Ő mindenben támogatott a kezdetek óta. Ott volt még a szörnyű versenyévem alatt is. De egy valaki mindig segített: az a kissrác, aki otthon várt rám.”

Mind a ketten elárulták, mit csinálnának a későbbi években. Romain szívesen megnyerné a 24 órás Le Mans-i versenyt és magasabb szintre lépne a főzésben, illetve nyitna egy saját éttermet. Marion az újságírásban képzelné el a jövőjét, vagy olyan műsorban dolgozna szívesen, amely a zenével foglalkozik. A házaspár egyetértett abban, hogy előbb vagy utóbb le kell tepedniük egy városban, ám amíg a gyerekek nem iskolások, marad a Svájc és Franciaország közötti ingázás.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek