Starity

A Next Dayjel az oldalukon hősködnek a debreceniek

2015. március 16. 22:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Néhány debreceni fiatal nemrégiben azt a célt tűzte ki maga elé, hogy hétköznapi hősökként összefogva álljanak ki jó ügyekért és nyújtsanak segítséget azoknak, akiknek erre szükségük van.

hirdetés
A Next Dayjel az oldalukon hősködnek a debreceniek
Fotó: Facebook/Debreceni Hősök

A magát Debreceni Hősöknek nevező csapat immár közel ezer tagot számlál, és napról napra növekszik a hősök száma. A kicsinek nem nevezhető csoport célja, hogy együttes erővel egy jobb Debrecent tudhassanak otthonuknak, melyet kisebb-nagyobb hőstettek végrehajtásával igyekszenek elérni.

Hétköznapi hőseink olyan kalandvágyó, bevállalós és nyílt szívű fiatalok, akik időt, enegriát és pénzt nem sajnálva segítenek másokon. Példának okáért karácsony körül gyűjtést szerveztek, melynek keretein belül a Reménysugár Gyermekotthon kis lakóit lepték meg ajándékokkal megrakodva, farsang táján szuperhősjelmezbe bújva véradással mentettek életeket, nőnap alkalmából pedig a Szent Erzsébet Otthon idős lakóit örvendeztették meg. 

Hőseink jelenleg első közös jótékonysági bulijukra, a Hősítőre készülnek, mely március 20-án kerül megrendezésre, otthonául pedig a debreceni Dharma Klub szolgál majd. Az eseményre olyan zenekarok vendégszereplésével kerül majd sor, mint a Next Day, a Mikorkidman és a The Orange Sofa. A hősködéssel és a jótékonysággal kapcsolatban a Next Day frontemberét, Gismót faggattuk. 

– Ha jól tudom, a Debreceni Hősök mindhárom nagyobb akciójában részt vállaltál. Áruld el, mit jelent számodra a hősködés? Honnan jött a kezdeményezés?

– Igen, mindháromban, és amennyiben csak lehet, fogok is, mert olyan élményekkel gazdagodok, amit semmi más nem ad meg. Úgy érzem, hogy a világnak nagy szüksége van a hősökre, főleg napjainkban. Itt leginkább arra gondolok, hogy tennünk kell egymásért, és segítenünk kell egymást. Persze vannak fokozatai a hősködésnek, nyilván nem egy lapon említendő az életmentés a helyed átadásával a buszon, de mindkettő nagyon fontos. Én azt szeretném elérni ezzel az egésszel, hogy az emberek fejébe odakerüljön, és kezdje el kinőni magát a gondolat, hogy ő is lehet hős, csak tenni kell érte. Ezzel a szándékkal indítottam el decemberben egy pár jó barátommal ezt az egészet. Én jobb világot szeretnék, és pontosan tudom, hogy ezzel más is így van. Most a Debreceni Hősökkel született valami, amin keresztül sokat tehetünk és teszünk is ezért. A kezdeményezésünk célja, hogy minél több emberhez eljusson a gondolat, hogy benne is ott van a hős. Ezt úgy érjük el, hogy kreatív ötletekkel feldobjuk a hagyományos jótékony és önkéntes akciókat, így téve őket különlegessé, szórakoztatóvá. Szerintünk jót tenni egyszerűen menő. (nevet)

– Mit tudhatunk az első szuperhős buliról? Kiket támogat a csapat a jegyek által befolyt összegből?

– Az I. Hősítő Bulin azok a zenekarok lépnek fel, amelyeknek tagjai már az első, decemberi csokigyűjtő akcióban is részt vettek. Rengeteg pluszötlettel fogjuk feldobni a bulit, ilyen koncert még nemigen volt Debrecenben. Egy 40 fős HősStáb dolgozik a háttérben, teljesen önként, hogy minél izgalmasabb legyen az este. Szóval baromi izgatott vagyok. A befolyt összeget a DE KK ÁOK Infektológiai és Gyermekimmunológiai Tanszéknek ajánljuk fel, ahol olyan gyerekek eszközeire fordítják majd a pénzt, akik velük született betegségük miatt nagyon sok időt töltenek a kórházban. Egyúttal át is adjuk a Debreceni Hősök Vándorkupáját is, amely a következőkben az adományozottak között fog gazdát cserélni, így teremtve hagyományt.

– A Next Day frontembereként évekkel korábban már megírtad a Szuperhős című számot. A zenekar rajongói számíthatnak további hőskölteményekre a közeljövőben?

– Mindenképpen. Nézd, van egy szellem, egy felfogás, amit az utóbbi években elsajátítottam, felépítettem magamban. Ezek nagyrészt idealista elképzeléseken alapszanak, amik csak úgy elvesznének a világban, ha nem lenne egy ilyen HIHETETLEN csapat most mellettem, mint a Debreceni Hősök. Annyi, de annyi mindent köszönhetek már a rövid fennállásunk alatt ennek a csapat hősnek, hogy annak biztosan nyoma marad majd a következő korongon is. Az más kérdés, hogy a munka és két vállalkozásom előkészítése mellett a Debreceni Hősök körüli teendők felemésztik jelenleg minden időm és energiám, így a dalok írására most picit kevesebb idő marad, de cserébe nagyon érett lesz zeneileg és szövegileg is egyaránt. 

– A helyi hősök hogyan csatlakozhatnak a csapathoz? Hol találhatjuk meg a főhadiszállásotokat?

– Mi mindenhol ott vagyunk, az egyetemtől kezdve a gimiken át, a munkahelyeken, a különböző médiumoknál, de tényleg. Jelenleg 95 önkéntesünk dolgozik egy titkos Facebook-csoportban. Szóval az a mi főhadiszállásunk. Ha valaki csatlakozni szeretne a csapatunkhoz, a legegyszerűbb, ha a Debreceni Hősök Facebook-oldalán ír egy üzenetet, hogy ki ő, mi ő és miért szeretne velünk hősködni.

– Miért fontos számodra egy ilyen csapat tagjának lenni? Mikor és milyen apropóból csatlakoztál a csapathoz, illetve mit üzennél azoknak, akik szívesen lennének hősök, és állnának ki jó ügyekért, csak nem tudják, hogyan tegyék? 

– A Debreceni Hősöket az elejétől kezdve nagyon tudatosan építem, de úgy, hogy mindenki tudjon hozzátenni. Olyan emberek jöttek össze, akik nem restek tenni másokért. Egymást is így kezeljük, számíthatunk egymásra. Szóval már ezért is. De mellette egy-egy hőstettünkön olyan impulzuslöketet kap az ember, hogy napokig tart feldolgozni. A dráma és a humor is társunk itt, megható pillanatból és vicces történésekből olyan szellemi táplálékot nyerünk, amit egyedül, otthon, a szobában ülve soha nem kapnánk meg. Én még a legelején csatlakoztam a csapathoz, ha úgy tetszik, én vagyok az első hős, az én fejemből pattant ki az ötlet, ami mára már túlszárnyalta minden előzetes elképzelésem, hála a sok tenni akaró társamnak. És épp ezért adtam ennek az egésznek egy ennyire egyszerű nevet. Bárki lehet hős. És épp az olyan embereket keressük, akik tenni akartak, de eddig nem tudták, hogyan kezdjék el. Mi már csapat vagyunk. Ha van egy jó ötletünk, minimum 30 embert tudunk ráállítani a megvalósításra, pillanatnyilag nem tudnék olyan dolgot elképzelni, amit ez a csapat ne tudna összehozni, de komolyan. Hatalmas energiák dolgoznak, és én azt látom, hogy az emberek nyitottak erre az egészre, mert mindenki szeretne egy jobb Debrecenben élni. Szóval azt üzenem, merjenek tenni, merjenek segíteni, merjenek egymás felé fordulni! Legyenek ők maguk is Hősök, csak tenni kell érte!

– Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szántál ránk, és a szerkesztőségünk nevében további sok sikert kívánunk a csapatnak!


Fotók: Facebook/Debreceni Hősök

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek