Starity

Novemberben érkezik Zoella második könyve

2015. március 22. 12:12   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megvan a híres brit YouTuber könyvének, a Girl Online folytatásának hivatalos megjelenési dátuma.

hirdetés
Novemberben érkezik Zoella második könyve

2014. november 25-én került a boltok polcaira Zoe Sugg, azaz Zoella debütáló regénye, mely a Girl Online címet viseli. A könyv hatalmas sikert aratott, hiszen rögtön a legelső héten 78 ezer példányt sikerült eladni belőle az Egyesült Királyságban. Ezzel pedig lepipálta J.K. Rowlingot és E.L. Jamest is, így jelenleg ő a legsikeresebb újonc regényíró a szigetországban.

Azonban a siker árnyoldalát is megismerhette ezáltal a 24 éves beauty guru, ugyanis rengeteg vád érte, hogy nem is ő írta a regényt, hanem egy fantomíró, Siobhan Curham. Ezt viszont ő és kiadója, a Penguin is tagadja, mindössze annyit ismertek el, hogy nem teljesen önállóan alkotta meg, hanem voltak néhányan a segítségére.

Mindezek ellenére már akkor bejelentették, hogy egy második rész is érkezik majd, melyben természetesen az eredeti karakterek, Penny, Noah és Elliot térnek vissza. A napokban pedig azt is bejelentették, hogy idén november 19-én jelenik meg a folytatás, és a kemény borítós verzió 12,99 fontba, vagyis nagyjából 5500 forintba fog kerülni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek