Starity

Colin Firth többet akciózna

2015. március 30. 11:11   |   Szerző: H.P.K.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A népszerű angol színész nagyon élvezte a Kingsman forgatását, valamint az azt megelőző edzéseket, így szívesen vállalna a későbbiekben is hasonló szerepeket.

hirdetés
Colin Firth többet akciózna

Colin Firth nevét a közönség elsősorban a habkönnyű, romantikus filmekből, illetve komolyabb drámákból ismerheti, most azonban úgy tűnik, ennek a szériának egyszer s mindenkorra vége. Legalábbis ha a színészen múlik, akkor biztosan, mivel nemrég kijelentette, hogy szeretne a jövőben több akciófilmben szerepet vállalni.

„Imádom a műfajt és szeretnék még többet belőle – nyilatkozta Colin az egyik promóciós eseményen, ahol legújabb filmjét, a Kingsmant népszerűsítette. – Nagy rajongója vagyok a kung-fu-filmeknek, ezeken nőttem fel és volt egy Bruce Lee-poszter is a szobámban, amikor még gyerek voltam” – lelkesedett Firth.

Az idén 55. évét betöltő színész, akit Oscar-díjjal is jutalmaztak már A király beszéde című filmben nyújtott kiváló alakításáért, a múlt hetet Kínában töltötte, ahol boldogan beszélt új mozijáról, melynek alaptörténete a kémkedés körül forog. Colin Firth a Kingsman: A titkos szolgálatban egy veterán titkos ügynök karakterét kelti életre, aki teljes mellszélességgel támogatja a film ifjú főhősét, Tökit, miközben minden szakmai tudását latba vetve próbálja megállítani azt a gonosz zsenit, aki a világot fenyegeti.

Örülök és büszke vagyok rá, hogy meg tudtam csinálni úgy a filmet, hogy bár koreográfia volt, mégis nagyon könnyed és életszerű lett a végeredmény. Ráadásul majdnem mindent dublőr igénybevétele nélkül teljesítettem – mesélte, majd hozzátette, hogy az angol történelem és a filmezés kapcsolata remekül működik e kémprodukció esetében, akárcsak a legendás James Bond sorozatnál. Melynek egyébként ez a film tisztelettel adózik.

Bradley Allan látta el a Kingsman kaszkadőr koordinátorának feladatát, aki többek között tagja volt korábban annak a kaszkadőr csapatnak, ahol Jackie Chan is dolgozott. Ráadásul remekül ismeri a koreografált harcművészetet. A színészt is ő készítette fel a kemény munkát igénylő, nem éppen mindennapi szerepre.

Kínában Colin Firth személye elsősorban az 1995-ös BBC-s sorozat, a Büszkeség és balítélet kapcsán ismert.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek