Avril Lavigne: „Azt hittem, hogy haldoklom”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Öt hónapig feküdt az ágyhoz kötve Avril Lavigne. Most kiderült, mi okozta máig titkolt betegségét – legújabb interjújában őszintén elmondott mindent.


Avril Lavigne a kétezres évek egyik legismertebb énekesője, ugyan legutóbbi lemeze nem ért el akkora sikereket, mint az azt megelőző négy, de tavaly mégsem ez volt a legnagyobb problémája. Nem elég, hogy folyamatosan a magánéleti válsága miatt volt hangos a sajtó, év végén bejelentette Twitter-oldalán, hogy nagyon beteg, állapotáról pedig ezidáig semmit sem lehetett tudni. A People magazinnak beszélt először őszintén betegségéről.
Lavigne egyáltalán nem úgy képzelte, hogy betegen tölti a 30. születésnapját. Amikor Las Vegasba ment ünnepelni a barátaival, hiába szeretett volna bulizni, hónapok óta rosszul érezte magát, és az orvosok sem tudták megmondani, hogy mi a baja. Nem volt étvágyam, és úgy éreztem, hogy muszáj pihennem. A barátaim kérdezték, hogy mi bajom, de nem tudtam én se
– emlékezett vissza Avril.
A következő hónapban már teljes letargikus állapotba került, és végre a diagnózist is megkapta: súlyos Lyme-kórban szenvedett. Fogalmam se volt róla, hogy egy bogár csípése okozhatta ezt
– mondta Lavigne, aki úgy hiszi, hogy tavaly tavasszal csíphették meg.
Öt hónapra ágyhoz voltam kötve.
A diagnózis után a kanadai énekesnő visszament szülőotthonába, Ontarióba, ahol a családjával töltötte az időt, filmeket nézett és tartotta az interneten keresztül a kapcsolatot a rajongóival.
Úgy éreztem, nem kapok levegőt, nem tudtam beszélni, se mozogni. Azt hittem, hogy haldoklom. Volt olyan, hogy egy egész hétig nem tudtam zuhanyozni, mert fel sem tudtam állni. Olyan volt, mintha kiszívták volna belőlem az életet
– mesélte az énekesnő, akire édesanyja vigyázott, amíg férje, Chad Kroeger a bandájával turnézott. Persze amint volt lehetősége, otthagyta a turnét, hogy feleségével lehessen.
Avril azt is elmondta, hogy miközben a sötét pillanatait élte, a lelket az tartotta benne, hogy a rajongói várják, hogy jobban legyen. Depresszióssá tett, hogy csak bámultam a plafont, amíg ágyhoz voltam kötve. Ezért sok időt töltöttem a telefonon, és a rajongóimmal tartottam a kapcsolatot. Decemberben mondtam el közvetlenül egyik rajongómnak, hogy nem vagyok jól. Ezek után kaptam a sok jobbulást kívánó üzeneteket és videókat, amik nagyon mélyen megérintettek. Csak feküdtem az ágyban és néztem őket, és annyira sírtam, mert éreztem a szeretetet. Annyira erőteljes volt és gyönyörű!
A harmincéves sztár azóta már jobban van, kész továbblépni és alig várja, hogy új zenét készítsen. Hamarosan egy új szerzeménye, a Fly is megérkezik, ami a 2015-ös Speciális Olimpiának a dala. Avril elmondása szerint ez ébresztette fel őt, és ezentúl már csak élvezni szeretné az életet.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Először adott interjút Kate Cassidy.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.
Nézd meg, kik vihették haza a díjat.
Persze, hogy van beceneve!