Ian McKellen csatlakozik A Szépség és a Szörnyeteg stábjához
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A brit színész is szerepet kapott A Szépség és a Szörnyeteg élőszereplős adaptációjában.


A Gyűrűk ura- és a Hobbit-trilógiából ismert brit színész is csatlakozik A Szépség és a Szörnyeteg című mese megfilmesített változatának stábjához. McKellen egy varázsló és egy mutáns megszemélyesítése után most egy mesebéli alakot játszik el, mégpedig Tik-Tak urat, azaz Cogsworthöt. A karakter az 1991-es mesében a Szörny hűséges inasa, akit az átok változtatott át, akárcsak a gazdáját.
A filmet év végén kezdik el forgatni, és legkésőbb 2017. március 17-én megjelenik. A Bill Condon által rendezendő produkcióban olyan „A” kategóriás színészek játszanak még, mint Emma Watson, aki a szépséges Belle-ként lesz látható, Luke Evans Gastont, Dan Stevens pedig a Szörnyet kelti majd életre, de rajtuk kívül még Josh Gad és Emma Thompson neve is szerepel a stáblistán.
Egyébként a népszerű Disney-mese már korábban is adaptálva lett. Tavaly mutatták be a francia La Belle et la Bête című filmet, amiben Vincent Cassel és Léa Seydoux játszották a címszereplőket.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Tegnap volt az első meghallgatás.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.
Nézd meg, kik vihették haza a díjat.
Persze, hogy van beceneve!
Még csak 13 éves, de valóságos díva!