Starity

Történelmi videoklippel jelentkezett Rihanna

2015. április 16. 23:11   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rihanna VEVO-csatornáján is debütált az American Oxygenhöz forgatott videoklip, ami ezúttal komoly témákat dolgoz fel.

hirdetés
Történelmi videoklippel jelentkezett Rihanna
Fotó: Clara Lionel Foundation

Rihanna új videoklipje kifejezetten elgondolkodtatóra sikeredett, így a legtöbb nézőt és zenei kritikust is megindította. Az American Oxygen klipjére bár könnyedén ruházzák rá a politikai jelzőt, azonban az énekesnő szerint erről szó sincs. A kisfilm csupán megmutatja Amerika történetét és a hollywoodi álmot, amit sokan üldöznek, így bátran mondhatjuk, hogy tökéletesen illik a dal témájához.


A kislemez borítója

A videoklip először a Tidalön debütált néhány hete, azonban április 16-án felkerült Rihanna VEVO-csatornájára is, így most már mindenki számára ingyenesen elérhetővé vált. A kislemez jobban teljesít, mint a FourFiveSeconds és a Bitch Better Have My Money, hiszen szinte már mindenhol a toplista legelején köszön vissza a vásárlókra az iTuneson.

Ez a harmadik kiadott dal Rihanna várva várt nyolcadik stúdióalbumáról, aminek címe még rejtély.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek