Starity

Könyvet dob piacra Tyler Oakley

2015. május 10. 21:09   |   Szerző: Kazuo

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jó hír a fanok számára: kedvenc internetes személyük nemsokára könyvet fog megjelentetni, melyben a személyes gondolatait és történeteit örökítette meg.

hirdetés
Könyvet dob piacra Tyler Oakley

Tyler Oakley rajongói nagyon nagy valószínűséggel majd’ kiugranak a bőrükből örömükben, hiszen kedvenc YouTuberük, aki nem mellesleg közel 7 millió feliratkozóval büszkélkedik, két nappal ezelőtt egy kisfilmen keresztül közölte velük az izgalmas hírt, miszerint októberben nemcsak Dan Howell és Phil Lester könyvét szerezhetik be, hanem az övét is. Az első, debütáló alkotása október 20-án fog a boltok polcaira kerülni Binge címen.

A bejelentésében kitért többek közt arra is, hogy már 2012-ben felkérték arra, hogy írjon egy könyvet, viszont ő elutasította az ajánlatot azzal az indokkal, hogy abszolút nem biztos benne, hogy lett volna bármiféle mesélnivalója. Ezt követően a 26 éves híresség az elmúlt két évet azzal töltötte, hogy írogatott és mindezt addig tette, míg végül úgy érezte, hogy most már készen áll arra, hogy a személyes gondolatait könyv formájában megjelentesse és betekintést engedjen mindenkinek az ő kis világába.

Tyler arról is szót ejtett, hogy ezt a művet nem YouTuberként, hanem rendes íróként szeretné publikálni, hiszen nem szeretné, ha az emberek úgy fognák fel ezt az egészet, hogy csupán pluszpénzt akar magának csinálni ezzel. Saját bevallása szerint, ha egyszer megjelentet egy könyvet, akkor azt az irodalom iránt elkötelezettsége miatt teszi és azért, mert tiszteli ezt a világot.

Tyler Oakley könyvét már bárki előrendelheti a hivatalos oldalon, és aki nagyon szerencsés, még dedikált jegyzetfüzetet is nyerhet.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek