Starity

Nina Dobrev: „Kész vagyok újra harcba szállni”

2015. május 18. 11:11   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Self magazin címlapján pózol a 26 éves színésznő, a fotósorozat mellé pedig egy interjú is készült, melyben természetesen szóba került a Vámpírnaplók és az azt követő ismeretlen jövő is.

hirdetés

Mivel másfél hónappal ezelőtt kiderült, hogy Nina Dobrev hat év után otthagyja a Vámpírnaplókat, szinte az egész világ a feje tetejére állt. A rajongók aggódnak a folytatás miatt, a magazinok és a weblapok folyamatosan a bolgár színésznőről és a The CW sorozatáról cikkeznek. De ez még korántsem látszik csillapodni, pedig már levetítésre került az évadzáró epizód is, melyben kiderült, hogyan is írták ki Elenát a történetből.

A Self magazin nemrégiben felkereste Ninát, hogy álljon modellt júniusi számukhoz. A művészi fotósorozat mellett természetesen egy interjút is megejtettek, melyből nem maradhatott ki a Vámpírnaplók sem.

Imádtam ezen a sorozaton dolgozni. Ez egy igazán őrületes és csodálatos kaland volt, és sok olyan emberrel voltam körülvéve, akikre családtagként tekintek. Tudom, hogy számomra ez egy új és izgalmas lépés a jó irányba, de nagyon furcsa lesz, hogy nem leszek már velük – árulta el.

Nina már izgatottan várja, hogy mit tartogat számára a jövő, és hamarosan újult erővel vág bele karrierje építésébe is. Ám előtte egy kis kikapcsolódásra is szakított időt, ugyanis jelenleg néhány barátjával karöltve rója az amerikai utakat. Nem foglaltunk szobákat hotelekben, igazából semmi konkrét tervünk sincs. Csak hat ember, három jármű, ketten egy autóban.

Kész vagyok újra harcba szállni. Izgatottan várom, hogy harcolhassak – válaszolta a riporternek, amikor jövőbeli tervei és a meghallgatások kerültek szóba.

Fotók: Andreas Sjodin/Self

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek