Megjelent az első előzetes A kiválasztott második részéhez
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A mai nap jelent meg az első trailer Az éhezők viadala legújabb részéhez, A kiválasztotthoz.

Elérkezetünk Az éhezők viadala-sorozat legutolsó fejezetéhez, A kiválasztott második részéhez. A november végén debütáló filmhez a mai nap érkezett meg az első előzetes, mely egy másfél perces treaser trailer.
A legújabb alkotásban tanúi lehetünk a végső, mindent eldöntő háborúnak a Kapitólium ellen. Katnissre, a lázadók vezetőjére rengeteg fontos döntés vár, hiszen rengeteg ember élete a tét, és Snow elnök minden követ megmozgat, hogy eltegye láb alól a fiatal lányt és társait. A bemutatóban arra is fény derült, hogy Finnick eskövője, Peeta hazakerülése és rengeteg látványos jelent vár minket a széria legújabb részében.
A mozifilm hivatalos bemutatója november 20-án lesz, de a hazai rajongók már egy nappal előbb, tizenkilencedikén megtekinthetik. Június elsején egy posztert is közzétettek a készítők a filmhez, mellyel megerősítik, hogy nem tart örökké Snow zsarnoksága.
A film egyik hivatalos posztere | Lionsgate

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Barátság maradt köztük.
Szeretne magánéletet.
Rajongói szerint kés alá feküdt.
Kiderült, kit tart tökéletesnek a szerepre.
Titokban ismét bővült a családjuk.
Kiderült, hogy reagált.
Bevették a palotát a Blackpink tagjai.
Mandy Teefey a lányával közös lépeket rakott ki.
Van olyan is, akiről még nem tudni biztosan, hogy mi lesz a sorsa.