Starity

Kórházba került az Of Mice & Men frontembere

2015. június 11. 20:08   |   Szerző: Fannycska999

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hét elején kórházba szállították Austin Carlile-t, így az együttes több jövőbeli koncertjét is lemondta.

hirdetés
Kórházba került az Of Mice & Men frontembere
Fotó: Facebook/Of Mice & Men

Vasárnap este jelent meg egy közlemény az Of Mice & Men hivatalos Facebook-oldalán, miszerint turnéjuk hátralévő állomásait elhalasztják, mivel frontemberük, Austin Carlile szombat reggel kórházba került. Az énekesnek már korábban is voltak problémái a szívével az úgynevezett Marfan-szindróma miatt, és 2009-ben kórházba is került, később pedig meg is operálták.

Mint az legutóbbi Twitter-üzeneteiből is kiderült, most is a szívével van a gond. Austin tegnap közölte követőivel, hogy átszállították a Stanford Egyetemre, hogy a lehető legjobb ellátást kaphassa kardiológusától.

Hosszú volt ez az elmúlt néhány nap, és az elkövetkezők is nehezek lesznek, de túl fogom élni. Ebben teljes szívemből hiszek, szóval nektek is hinnetek kell benne. Sajnálom az elmulasztott koncerteket, de én is szívesebben lettem volna a színpadon, mint a kórházi ágyban, ebben biztosak lehettek. Szeretlek titeket, a bandámat, és a családomat is. Sosem adom fel. Köszönöm, hogy itt vagytok nekem! – írta Austin a Twitteren.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek