Megtartották a Miss Balaton első castingját
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A balatonfüredi eseményre a top 100 lány volt hivatalos. Reggeltől castingtrénerek segítették a versenyzőket, hogy a mindent eldöntő néhány percben a legjobb formájukat hozzák a négytagú zsűri előtt. Farkas Tímea, Epres Panni, Iszak Eszti, a VIVA műsorvezetője és Seres Attila szemlézte a bikiniben vonuló lányokat, akik közül ötvenen juthatnak tovább a következő körbe a zsűri és a közönség szavazatai alapján.


„Gratulálok, hogy bekerültetek a Miss Balaton by Cosmopolitan verseny legszebb 100 lánya közé. Ezzel egy lépéssel közelebb vagytok a mesés nyereményekhez” – köszöntötte a szépségeket Horváth Éva, a verseny koordinátora. Éva mellett a négy castingtréner, Dobó Ági, Lipcsei Betta, Magony Szilvi és Szabó Dóri is egész nap azon volt, hogy a jelöltek a tökéletes megjelenéshez elengedhetetlen mozdulatokat, fortélyokat elsajátítsák.
„Nagyon szép lányok érkeztek ma Balatonfüredre, látszik, hogy sokan edzenek közülük, formásak voltak, de azért láttam, hogy még nekik is jólesik egy kis biztatás, mielőtt a zsűri elé lépnek. Ilyenkor útravalónak is szoktam nekik egy-két jó tanácsot adni: két hét múlva újabb casting, így ha most egy kicsit jobban odafigyelnek az egészséges táplálkozásra, kevesebb fehér lisztet és cukrot esznek, már azzal is látványos eredményt érhetnek el” – mondta el Horváth Éva.
A top 100-ból azonban egy hét múlva már csak a legszebb ötven lány kap meghívót a második castingra. A jelentkezők közül 48 versenyzőt a zsűri juttat tovább. Két lány sorsa pedig a közönségen múlik, ugyanis a Miss Balaton by Cosmopolitan hivatalos Facebook-oldalán a rajongók is szavazhatnak kedvenceikre erre a linkre kattintva.


Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Interjút adott a színész.
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Kim Sae-ron elhunyt.
Az első nyilvános szereplése.
Nagyon hamar szerelmes lett.
Az SNL műsorában jelent meg.
A Please, Please, Please új klipje utalás lehet?
Visszatért a Velünk véget írónője.