Starity

Megérkezett a Hotel Transylvania 2 előzetese

2015. június 23. 17:05   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A napokban debütált az első teljes trailer Selena Gomez és Adam Sandler animációs filmjének második részéhez.

hirdetés
Megérkezett a Hotel Transylvania 2 előzetese

Március 12-én tett közzé a Sony Pictures Animation egy rövid ízelítőt a 2012-es, nagy sikerű Hotel Transylvania második részéből, melyben az látható, ahogy Dracula repülni tanítja félig ember, félig vámpír unokáját, akciója azonban nem úgy sül el, ahogy azt tervezte.

Akkor derült ki az is, hogy az animációs film premierjére idén ősszel kerül sor a legtöbb országban, ám arról még nem lehullott a lepel, hogy Magyarországon mikor mutatják majd be. Egyelőre csak a hivatalos címet tudni, ami pedig nem más, mint a Hotel Transylvania 2: Ahol még mindig szörnyen jó.

Néhány nappal ezelőtt viszont egy teljes, két és fél perces előzetes is napvilágot látott, melyben a rajongók legnagyobb örömére már nem csak egyetlen jelenet szerepel. Továbbá kiderül belőle az is, hogy a folytatásban megismerkedhetünk Mavis nagypapájával, Vladdel is, aki valószínűleg fenekestül felforgatja majd kedvenc természetfeletti lényeink életét.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek