Starity

Medencés bulival ünnepli új dalának érkezését Demi Lovato

2015. június 26. 15:03   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Július 1-jén érkezik Demi Lovato ötödik albumának vezető kislemeze, amelynek promóciója által számtalan rádióállomáshoz ellátogatott.

hirdetés

Tegnap Demi Lovatónak rengeteg megjelenése volt különböző rádióállomásoknál, ugyanis máris megkezdte a jövő hét szerdán debütáló kislemeze, a Cool For The Summer promócióját. A lemezről a Billboard magazin úgy nyilatkozott, hogy megéri a várakozást, és már most a nyár egyik legnagyobb slágerének van kikiáltva. 

A promóciós körút során látogatást tett az iHeart Radio stúdiójában, ahol Selena Gomezhez hasonlóan szintén részt vett az iHeartRadio Artist Challenge nevű játékos interjún, amelyre a rajongók által több ezer kérés érkezett, azonban ezekből csak néhány kerülhetett be a kalapba. 

Eleget téve a kihúzott kihívásoknak, idézett egy rövid sort Big Sean dalából, majd megpróbálta bemutatni brit akcentusát, amely állítása szerint sokkal inkább ausztrálként hangzott. Talán nem is meglepő, hiszen rengeteg időt tölt az Ausztráliából származó rapper, Iggy Azalea társaságában, így amikor arra került sor, hogy barátnőjét imitálja, remekül hozta a szerepet. 

hirdetés

Az interjú további részében még szóba került kedvesének, Wilmer Valderramának az Azok a 70-es évek című show-ban nyújtott alakítása Fezként, de megmutatta azt is, hogyan énekel csukott szájjal. Továbbá jellemezte rajongótáborát három szóval: elkötelezettek, hűségesek, szenvedélyesek, és nagyon, nagyon szereti őket.

Ezután az Y100 stúdiójába vezetett az útja, ahol lerántotta a leplet arról, hogy a premier másnapján, július 2-án medencés buli keretein belül ünnepel majd csapatával és rajongóival Miamiban, amelyre a szerencsés résztvevők a helyi rádióállomás által nyerhetnek jegyeket.

A Cool For The Summer itt lesz először élőben hallható a tehetséges énekesnő szájából, a szerzeményt pedig nemcsak rajongói várják nagyon, hanem izgatottságáról tett tanúbizonyságot a közösségi oldalakon Lorde, Nick Jonas, Wilmer ValderramaSarah Hyland, Jennifer Lopez, Lucy Hale, Kelly Rowland, Hailee Steinfeld, Kylie Jenner, valamint a dal egyik neves producere, Savan Kotecha is.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek