Starity

Megnyitotta kapuit a Fernando Alonso Múzeum

2015. július 02. 14:02   |   Szerző: Shenayla

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Fernando Alonso pályafutását mutatja be az az állandó kiállítás, mely múlt pénteken nyílt meg Asztúriában.

hirdetés

2013 decembere és 2014 májusa közt volt látható Madridban a Fernando Alonso-kiállítás, most pedig 2015. június 26-án szintén Spanyolországban, pontosabban a pilóta szülőföldjén, Asztúriában nyílt meg a Fernando Alonso Múzeum és Versenypálya.

A múzeumban több mint 300 emléktárgy került kiállításra, többek közt a spanyol versenyző első gokartja – melyet édesapja, José Luis nem is a kis Alonsónak, hanem nővérének, Lorenának szánt –, valamennyi Formula–1-es autója (beleértve a 2005–2006-os világbajnok Renault-t), a világbajnoki trófeái, valamint a pályafutása során használt kesztyűk és overálok. 

A múzeum mellett egyébként gokartpálya is helyet kapott, mely a nyolc és tizenegy év közti kis bajnokokat várja; kialakítása természetesen megfelel az FIA (Nemzetközi Automobil-szövetség) előírásainak. Ennek fényében nem is meglepő az a bejelentés, mely szerint az első versenyre e hónapban kerül sor.

Ez a legjobb gokartpálya a világon – nyilatkozta Alonso, aki a megnyitón tartott beszédében köszönetet mondott szüleinek, egykori és jelenlegi csapatfőnökeinek, Flavio Briatorénak és Éric Boulliernek, illetve jó barátjának, Pedro del la Rosának, akik szintén jelen voltak az eseményen. 

Hivatalos versenyzői engedély 1985-ből (Spanyol Királyi Automobil Szövetség)
Hivatalos versenyzői engedély 1985-ből (Spanyol Királyi Automobil Szövetség)
Világbajnoki trófea és a a szintén világbajnok Renault
A 2007-es McLaren és a 2008-2009-es Renault-k (A háttérben Alonso versenyoverálljai, kesztyűi, bukósisakjai és trófeái láthatóak)
Fernando 2010 és 2014 között a Ferrari pilótája volt
Flavio Briatore, Fernando Alonso és Éric Boullier (balról jobbra)

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek