Starity

Harry Styles szerint a banda jól teljesít Zayn nélkül is

2015. július 04. 13:01   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Zayn Malik már három hónapja otthagyta a One Directiont, azonban úgy tűnik, a srácok jól vannak. Harry Styles szerint túlvannak az eddigi legjobb koncertjeiken, és rendkívül izgatott az új album miatt is.

hirdetés
Harry Styles szerint a banda jól teljesít Zayn nélkül is
Fotó: AMA

A brit banda, a One Direction az On The Road Again turné keretein belül ismét beveszi Amerikát júliusban és augusztusban, így az Entertainment Weekly rövid beszélgetésre csípte el az egyik énekest, Harry Stylest, aki egyébként a napokban érkezett meg Los Angelesbe. Stylest javarészt Zayn Malikről faggadták, aki igyekezett szokásához híven diplomatikus maradni.

– A banda július 9-én kezdi meg a turné USA-részét. Hogy mennek a koncertek Zayn kiválása óta?
– Nagyszerű show-kat tudtunk csinálni Európa-szerte. Úgy érzem, az eddigi legjobbakat! Így elmondhatom, hogy nagyon izgatottak vagyunk amiatt, hogy ismét Amerikába jöhetünk.

– Hogy változott meg a felállás nélküle?
– Igazából annyi történt, hogy Zayn részeit más emberek éneklik el. Ezt leszámítva, a koncertek nagyszerűen zajlottak le.

– Nem kellett változtatnotok a dallistán? Maliknek elég nagy szólója van a Story of My Life-ban, például.
– Elég nagy veszteség lenne, ha kivennénk azt a dalt. Liam kiénekli a magas hangokat, egyszerűen minden show-n remekül teljesít. Egyáltalán nem kell visszafognia magát.

– Mely dalokat kellett újraértelmezned?
– A többiek kiválasztották Zayn részeit, felosztottuk, ki melyiket kapja. Ismerjük a saját dalainkat annyira jól, hogy ezzel ne legyen problémánk.

– Nem okozott fennakadást a koreográfiában?
– Nem igazán. Úgy érzem, azt várod tőlem, hogy azt mondjam, igen, pedig nem! Nincs olyan kimondott koreográfiánk egyébként sem. Csak úgy állunk a színpadon és jól érezzük magunkat. Ez mindenhogy megy! [nevet]

– Hogy kezelted a rajongók reakcióját az elmúlt időben?
– A rajongóink most is megmutatták, ahogy már millió alkalommal, hogy fantasztikusak és nagyon támogatóak.

– Bármi olyan zene, amiért most megszállott vagy?
– Nagyon tetszik nekünk a LunchMoneyLewis – Bills felvétele. Nagyon ütős!

– Hogy pihentek a fiúkkal mostanában?
– Néha összejövünk és focizunk. Vagy egyszerűen csak együtt lógunk a turnébuszban, filmeket nézünk és videojátékokkal játszunk. Elég normálisak vagyunk.

– A 1D jövőjét nézve van elképzelésed, mi fog történni?
– Jelenleg is az új albumunkat rögzítjük, most ezen dolgozunk. Elég hamar megszülettek a dalok, így nagyon izgatottá tesz minket az újdonság varázsa.

– Bármi, amit elárulhatsz róla?
– Teljesen más lesz a hangzása; úgy gondolom, elég nyilvánvaló váltás lesz a Fourhoz képest, pozitív értelemben. Szétváltunk, különböző dalszövegszerzőkkel dolgoztunk együtt, és megszületett néhány nagyon jó dal!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek