Megérkeztek Az éhezők viadala utolsó részének poszterei
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Lionsgate közzétette A kiválasztott második felének hivatalos plakátjait, melyeken a forradalom arcai szerepelnek.

Hamarosan elérkezünk azokhoz a novemberi napokhoz, amikor is a mozik világszerte vetíteni kezdik Az éhezők viadala-sorozat legutolsó filmjét, A kiválasztott második részét. Így hát közel négy hónappal a premier előtt a Lionsgate úgy döntött, hogy megörvendeztetik a rajongókat az első karakterposzterekkel.
A sötét hangulatú fotósorozat a Faces of the Revolution, azaz A forradalom arcai címet viseli és nem másokról, mint Katnissről, Peetáról, Gale-ről, Primről, Boggsról, Finnickről, Johannáról és Cressidáról készültek a portrék.
Magyarországon november 19-étől kezdik vetíteni a mozik Az éhezők viadala: A kiválasztott – 2. rész címet viselő adaptációt, melyben Katniss és a plakátokon szereplő bajtársai összefognak, és útnak indulnak Panembe, hogy felszabadítsák a lakókat, és egyszer s mindenkorra leszámoljanak Snow elnökkel. Céljuk elérése azonban nem lesz akadálymentes, ugyanis halálos csapdák és ellenségek állják majd útjukat, valamint olyan döntéseket kell meghozniuk, melyektől milliók jövője függ.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Újabb fordulatot vett a dráma.
Újabb csúnya celebválás?
Júliusban hunyt el a sztár.
Új életet kezdett a híresség.
A színésznő Sophie pártját fogja.
Felvállalták a kapcsolatukat.
Kiderült, mihez ragaszkodik.
Közösen ebédeltek, mint egy család.
Ő is felköszöntötte a kicsit.
Nagyon csúnya fordulatot vett a szakítás.