Starity

Csütörtökön érkezik Demi Lovato dögös klipje

2015. július 21. 17:05   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csütörtökön érkezik Demi Lovato legújabb klipje, ami a Cool For The Summer című nyári slágeréhez készült.

hirdetés
Csütörtökön érkezik Demi Lovato dögös klipje

Demi Lovato hétfőn rántotta le a leplet arról, hogy július 23-án, azaz csütörtökön érkezik ötödik albumáról megjelent első kislemezének várva várt videója. A szexis dalszöveggel rendelkező Cool For The Summerhez természetesen egy szintén szexis videó dukál, amelyhez a bejelentés másnapján egy 15 másodperces ízelítőt is megosztott izgatott rajongóival Instagram-fiókján keresztül. 

Lovato korábbi interjúiban azt ígérte, hogy mivel nyár van, ezért egy igazán fülledt hangulatú, bulis klipet szeretne összehozni, ehhez pedig, úgy néz ki, tartotta is magát. A rövid előzetesben az látható, amint az X-Faktor egykori mentora egy kabrióval megérkezik barátnői társaságában a helyszínre, majd dögös fürdőruhás szettjükben igazi dívaként besétálnak a már javában zajló medencés partira, és kezdetét veheti az őrült szórakozás. 

A dalt igazi nyári himnusznak szántam. A Cool For The Summer egy szexi, bulis, merész dal, és rengeteg mókás élménnyel gazdagodtam a megírása alatt. Hogy őszinte legyek, volt egy másik szám is, ami mellett nagyon vacilláltunk, és biztosak voltunk benne, hogy azt fogjuk megjelentetni elsőként. A hangzásvilága teljesen a Cool For The Summer ellentétje. Azonban meggondoltuk magunkat, mert a Cool For The Summert nem lehetne más évszakban kiadni, így mivel nem akartam várni ezzel még egy évet, végül erre esett a választás – nyilatkozta korábban a Max Martin közreműködésével készült szerzeményről a 22 éves énekesnő.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek