Megjelent Angelina Jolie és Brad Pitt közös filmjének előzetese
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A tegnapi napon került ki a sztárpár által írt és rendezett film első teaser trailere, amiben ráadásul a két főszerep is az övék.

Még 2014 májusában harangozták be Angelina Jolie és Brad Pitt közös filmjét, aminek forgatókönyvét maga Jolie írta, évekkel ezelőtt. A történet az 1970-es évek közepén játszódik, és egy házaspárról szól, akik vakációra indulnak, hogy utolsó erőfeszítéseket tegyenek házasságuk megmentésére.
A film érdekessége egyébként, hogy a Brangelina páros 10 év elmúltával áll újra kamera elé együtt. A Mr. és Mrs. Smith óta mindenki reménykedett egy újabb közös alkotásban, még egy pletyka is felreppent a Mr. és Mrs. Smith második részéről, de ennek sok valóság alapja nem volt.
A By the Sea-ben szerepet kapott még Mélanie Laurent, Niels Arestrup, Melvil Poupaud és Richard Bohringer is. A premiert 2015. november 13-ára tűzték, de a legtöbb országba csak decemberben jut majd el a mozikba. A magyar rajongók azonban örülhetnek, nálunk már ez első napon vetíteni fogják a filmet, Tengernél címen.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Nagy a dráma most körülöttük.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.