22 sztár, akibe a 2000-es évek lányai bele voltak bolondulva
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Mi a közös Ashton Kutcherben, Justin Timberlake-ben, Eminemben és Chad Michael Murray-ben? Látszólag semmi, ám mi, a 2000-es évek lányai mégis velük tapétáztuk ki a szobánk falait...
Cikkünkben ezúttal 22 olyan hírességet gyűjtöttünk össze, akik a 2000-es években élték karrierjük virágkorukat, így nem meglepő módon mi, akik ezekben az években voltunk tinédzserek éltünk-haltunk értük. Hogy kikről van szó? Lássuk!
1. Josh Hartnett
A színész a Halloween H20 - Húsz évvel később című thrillerrel robbant be a köztudatba 1998-ban, és kövezte ki útját a lányok szívéig. A mai napig jó szívvel gondolunk vissza a Pearl Habor - Égi Háborúban, a 40 nap és 40 éjszakában, a Sin Cityben vagy a Hóbortos szerelemben nyújtott alakítására.
A színész jelenleg a Londoni rémtörténetek című sorozat harmadik évadának utolsó epizódját forgatja, valamint leszerződött a The Long Home címet viselő drámafilmhez is, mely 2017-ben kerül majd a mozikba.
Mintha csak tegnap lett volna, hogy a New York-i Dream Street élén berobbant a köztudatba Jesse McCartney. A 2000-es évek elején párhuzamosan próbálgatta szárnyait színészként és szólóénekesként egyaránt, és napjainkban is sikeres mindkét területen.
Legutóbbi stúdióalbuma In Techincolor címmel került az üzletek polcaira tavaly júliusban, jelenleg pedig a Young & Hungry című sorozatban szerepel, valamint a december 23-án mozikba kerülő Alvin és a mókusok-filmben kölcsönzi hangját Theodore-nak.
3. Mark Wahlberg
Emlékeztek, amikor a Mark Wahlberg Leonardo DiCaprio oldalán játszott az Egy kosaras naplójában? Vagy amikor vadító bőrszerkóba bújva rocksztárnak állt Jennifer Aniston oldalán? Mark egyszerűen nem tud hibázni, ha filmekről van szó, hiszen amellett, hogy remek producer, imádjuk az alakításait is!
Jelenleg a Deepwater Horizon című akciófilmet forgatja Dylan O'Brien, Kate Hudson és Kurt Russell oldalán; már csak az utómunkálatok vannak hátra a főszereplésével készülő Daddy's Home című filmjénél, valamint elkezdődtek a Mile 22 előkészületei, melyben Wahlberg színészként és producerként is egyaránt bizonyít.
4. David Boreanaz
A jelenleg Boothként ismert színészt mi, a 2000-es évek lányai Angelként ismertük meg annak idején a Buffy, a vámpírok rémében, majd saját sorozatot kapott 1999 és 2004 között. Ezt pedig A holló 4., a Látszólag könnyű és Az Igazság Ligája követte, de kétségtelen, hogy a Dr. Csontban bizonyult a legnépszerűbbnek.
David nemrégiben Az Álmosvölgy legendája című sorozat sztárvendége volt, jelenleg pedig jól megérdemelt pihenését tölti szerettei körében.
5. Ashton Kutcher
Szinte nem volt olyan lány, aki ne lett volna oda az Azok a 70-es évekkel berobbant tinisztárért. A sorozat után csak úgy elkezdték bombázni a színészt jobbnál jobb szerepekkel, így olyan filmekben láthattuk viszont, mint a Rád vagyok kattanva, a Szakítópróba, A főnököm lánya, a Míg a Jackpot el nem választ vagy a Szilveszter éjjel.
Ashton jelenleg jól megérdemelt pihenését tölti felesége, Mila Kunis és lányuk, Wyatt Isabelle társaságában, miközben a stáb az utómunkálatokat végzi a The Long Home című, 2017-ben a mozikba kerülő filmen, valamint már megkezdődtek a színész főszereplésével készülő The Ranch címet viselő drámasorozat előkészületei.
6. Heath Ledger
A mára már sajnos elhunyt színészbe 1999-ben a 10 dolog, amit utálok benned című romantikus vígjáték megtekintésekor szerettünk bele, ezt az el nem múló rajongást pedig csak tetézte A hazafi, majd a Lovagregény című filmekbeni alakítása.
Nem túl hosszú, ám annál tartalmasabb karrierje során 26 szerepben láthattuk bizonyítani Heath-t, aki 2008. január 22-én különböző receptre kapható gyógyszerek általi túladagolás következtében vesztette életét. Nyugodjék békében!
7. Adam Brody
Valószínűleg Adam Brody-t sem kell már bemutatni senkinek, ugyanis a 35 éves színész számtalan sorozatban, és annál is több filmben kapott szerepet karrierje során. A 2000-es években felnőtt lányok minden bizonnyal a Szívek szállodájából és A Narancsvidékből ismerik, de olyan alkotásokban is megcsillogtatta tehetségét, mint Az Ördog búj beléd, a Hölgyek a pácban, az Égető szerelem, vagy a jelenleg is a mozikban futó A (sz)ex az oka mindennek.
A színész jelenleg első babáját várja feleségével, a Gossip Girlből ismert Leighton Meesterrel, valamint az utómunkálatokat végzi a még idén mozikba kerülő két filmjén, a Yoga Hosersen, és a Showing Rootson.
8. Chad Michael Murray
Talán nincs is olyan lány, aki ne lett volna halálosan szerelmes Chadbe, aki a 2000-es évek elején olyan népszerű sorozatokban bizonyította tehetségét, mint a Szívek szállodája, a Dawson és a haverok, valamint a Tuti gimi. E három sorozat be is indította az ifjú titán szekerét, aki később többségében tinifilmekben kapott szerepeket, így láthattuk Lindsay Lohan oldalán a Nem férek a bőrödbe című vígjátékban, valamint Hilary Duff mellett is feltűnt a Los Angeles-i tündérmesében.
Kisebb-nagyobb filmszerepek után végül visszatért a sorozatokhoz, legutóbb a Chosenben és a Texas Risingban láthattuk, valamint jelenleg is forgatja az Agent Carter legújabb részeit, emellett pedig már csak a bemutatásra vár az Other People's Children címet viselő romantikus dráma, melyben Diane Marshall-Green volt a partnere.
9. Paul Walker
Paul Walker neve sem ismeretlen a 2000-es években felnőttek számára, ugyanis ezekben az években élték virágkorukat az utcai versenyekről szóló filmek, így nem csoda, hogy hatalmas siker lett a Halálos iramban-sorozat is, melynek főszereplőjéül az akkor 27 éves Pault választották. A színész egyébként feltűnt A csaj nem jár egyedül, a Koponyák, a Kéjutazás, a Kutyahideg és A dicsőség zászlaja című alkotásokban is.
Mint tudjuk, Paul 2013 novemberében halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett barátja, Roger Rodas társaságában, a színész haláláig dolgozott. Mivel a Halálos iramban 7. részének forgatása során hunyt el a színész, hosszas gyötrődés után, ám a stáb testvérei bevonásával befejezte a filmet, mely hatalmas sikernek örvendett a rajongók körében.
10. Leonardo DiCaprio
A sármos színész 1989-ben kezdte meg pályafutását, ám a 90-es és 2000-es években nyújtott alakításainak köszönheti népszerűségét, ugyanis olyan nagy sikerű filmekben láthattuk Leót, mint az Egy kosaras naplója, a Rómeó és Júlia, a Titanic, A vasálarcos, a Kapj el, ha tudsz!, az Aviátor, A tégla vagy épp az Erdet - melyekért szerintünk többszörösen is kiérdemelte volna azt az Oscar-díjat.
A színész jelenleg pihen, ugyanis befejeződtek jövő januárban a mozikba kerülő legújabb filmje, A visszatérő munkálatai. Ami magánéletét illeti, Leo jelenleg egyedülálló, legutóbbi kapcsolata tavaly decemberben ért véget.
11. Eminem
Eminemet elsősorban zenei karrierje által ismerhettük meg, ám később színészként is kipróbálta magát. Legjelentősebb alkotását az önmagáról szóló 8 mérföld című filmben nyújtotta az azóta sajnos elhalálozott Brittany Murphy oldalán, aki nem csak kollégája, hanem jó barátja is volt. A rapper olyan népszerű dalokat indított útjukra a 2000-es években, mint a Lose Yourself, a The Real Slim Shady, a Sing For The Moment, a Like Toy Soldiers vagy a Beautiful.
A rapper jelenleg a saját magáról szóló filmen, az Eminem: Guts Over Fear-en dolgozik, legutóbbi stúdióalbuma pedig 2013-ban került az üzletek polcaira.
12. Justin Timberlake
Justint az N'Sync nevű formáció élén ismerhettük meg a 90-es évek közepén, aki akkoriban a zenei karrierjét tartotta a legfontosabbnak, míg rá nem jött, hogy színésznek sem csapnivaló, így 2000-ben elvállalta Jason szerepét a Cserecsajszik című filmben, ezt követően pedig nem volt megállás. Ugyan zenei karrierjével sem hagyott fel, de ugyanolyan eséllyel láthatjuk a filmvásznon, mint a színpadon, így bizonyított az Edison, az Alpha Dog és A káosz birodalma című filmekben, ám legemlékezetesebb alkakításait a 2011-es Lopott időben és a Barátság exrákkalban nyújtotta.
A színész-énekest legutóbb 2013-ban láthattuk a Vakszerencse című filmben, és ugyanebben az évben jött ki legutóbbi stúdióalbuma, a The 20/20 Experience is. Áprilisban született meg feleségével, Jessica Biellel közös első gyermeke, Silas, így minden idejét a családjának szenteli jelenleg.
13. Oliver James
Oli is azon hírességek népes táborába tartozik, akik amellett, hogy remek hangi adottságokkal rendelkeznek, színészként is tökéletesen megállják a helyüket – méghozzá nem is akárhogyan! A 35 éves sztár 2002-ben kezdett színészkedni, első szerepét a School's Outban kapta meg, nem sokkal később pedig ezt követte Ian Wallace szerepe Amanda Bynes mellett a Miről álmodik a lány?-ban, majd Hilary Duff partnere lett a Sztár születikben.
2006 és 2007 között a The Innocence Project sorozatban szerepelt, ezt követően csak kisebb szerepekben bizonyított. Zenei karrierjéből végül semmi sem lett, bár hallhattuk néhány szenzációs szerzeményét a fent említett népszerű tinifilmekben. Magánéletét tekintve nagyon visszafogott, így semmilyen információ nem áll rendelkezésre azzal kapcsolatban, hogy van-e valaki az életében.
14. Freddie Prinze Jr.
Freddie az 1990-es évek közepén kezdte meg karrierjét, ám a sikert a Tudom mit tettél-sorozat hozta meg a számára, ugyanis e filmekben nyújtott alakítása miatt figyeltek fel rá A csaj nem jár egyedül című film kézítői, és kérték fel Zack karakterének megformálására. Ezt követően tinifilmek és romantikus vígjátékok jöttek és mentek, mi pedig beleszerettünk a mára már 39 éves, kétgyermekes családapába, aki a Scooby Doo-filmek forgatásán ismerkedett meg Sarah Michelle Gellarral, akit később feleségül is vett, és azóta is boldog házasságban élnek.
A színészt tavaly láthattuk legutóbb a Dr. Csont című sorozatban, azóta elsősorban szinkronizálással foglalkozik, így több időt tölthet felesége és gyermekei társaságában.
15. Orlando Bloom
Kétségtelen tény, hogy Orlando Bloom karrierjének fellendülésében a Gyűrűk Ura-sorozat játszott hatalmas szerepet, ugyanis az akkor még zöldfülűnek számító színész Legolas szerepét ölthette magára. A Gyűrűk Ura-trilógia minden idők egyik legsikeresebb fantasy-sorozatává nőtte ki magát, akárcsak a folytatása, az előzményeket elmesélő A hobbit-sorozat, melyben Orli szintén feltűnik a sármos tünde bőrében. A színész egyébként olyan népszerű filmekben kapott szerepet Legolas életre keltését követően, mint a Mennyei királyság, a Trója és A Karib-tenger kalózai-sorozat.
Orlit legutóbb az augusztus 21-én bemutatott Digging for Fire-ben láthattuk szerepelni, valamint már az utómunkálatokat végzik a 2016-ban bemutatásra kerülő Unlocked című akciófilmen, és A Karib-tenger kalózai következő részén. Ez utóbbi az előrejelzések szerint majd csak 2017 nyarán kerül a közönség színe elé.
16. Wentworth Miller
Wentworth-ot legtöbben A szökés című sorozatból ismerhetjük, ám a sorozat előtt is számtalan produkcióban bizonyította rátermettségét, így láthattuk a Vészhelyzetben, a Szégyenfoltban, az Underworldben, de feltűnt a Szellemekkel suttogóban és a Különleges ügyosztályban is.
A színész jelenleg A szökés visszatérő évadát forgatja, valamint a The Flash és a Legends Of Tomorrow című szériákban is feltűnik majd. Magánéletét tekintve két évvel ezelőtt vallotta be, hogy a saját neméhez vonzódik, és mivel magánéletét visszafogottan, a négy fal között éli, így nem áll rendelkezésre információ arról, hogy van-e társa.
17. Milo Ventimiglia
Milo a 90-es évek közepe óta aktív, számtalan kisebb-nagyobb szerepben láthattuk már - főleg sorozatokban. Legtöbben a Szívek szállodájából ismerik, de szerepet kapott a Nemek harca, a Különleges ügyosztály, a The Bedford Diaries, és a Hősök című sorozatokban is.
A színész napjainkban is igen aktív, idén kerültek bemutatásra a Walter és a Joker című filmjei, láthattuk a Gotham, a The PET Squad Files és a Suttogók sorozatokban, valamint ő kölcsönözte Pókember hangját a Pókember elképesztő kalandjai című mesében. Érdekesség, hogy további három filmje vár bemutatásra, így jelenleg jól megérdemelt pihenését tölti.
18. Chris Hemsworth
Szívesen mondanánk, hogy Thor megformálója nem volt mindig ilyen szexi, de hazudnánk. A színész már 2004-ben elrabolta a szívünket, amikor első ízben tűnt fel az Otthonunk című sorozatban, azóta pedig többszörösen is bebiztosította a helyét. (Gondoljunk csak a Star Trekben, a Bosszúállókban, a Ház az erdő mélyénben vagy a Hófehér és a vadászban nyújtott alakítására!)
Chris jelenleg a Szellemirtók című filmet forgatja, valamint bemutatásra várnak A tenger szívében, a Hófehér és a vadász 2., valamint a Thor: Ragnarok című filmjei. Magánéletét tekintve is sikeres: néhány hónapnyi randevúzás után 2010-ben vette feleségül Elsa Pataky-t, akivel azóta is boldog házasságban él. A párnak három gyermeke született, India Rose három éves, ikerfiaik, Tristan és Sasha márciusban ünnepelték első születésnapjukat.
19. Jesse Metcalfe
Szinte még most is magunk előtt látjuk, ahogy teleplakátoltuk a szobánk falait Jesse képeivel, pedig már annak is van vagy tíz éve! A színészt a Smalleville-ben láttuk először, de a szívünket csak 2004-ben, a Született feleségek debütálásakor hódította meg, amire jó nagy adag lapáttal tett rá a Dögölj meg, John Tucker megjelenésekor. A Született feleségek végetérte óta szerepet kapott A Megbízottban, a Dallasban, és Az élet csajos oldalában is, de láthattuk az Életre-halálra című szériában is.
Jesse jelenleg a God's Not Dead című dráma második részét forgatja Melissa Joan Hart oldalán, mely előreláthatóan 2016. április 1-jén kerül a mozikba.
20. Jared Padalecki
Jared egyszerűen nem tud mellélőni, ha szerepekről van szó, hiszen pélyafutása során olyan népszerű sorozatokban játszott főszerepet, mint a Szívek szállodája és az Odaát. A színész ugyan több filmben is megcsillogtatta tehetségét (feltűnt például Hilary Duff oldalán a Tucatjával olcsóbb-ban, valamint az Olsen-ikrek egyik legnépszerűbb filmjében, a New York-i bújócskában), ám úgy tűnik, a sorozatokban tud igazán nagyot alakítani.
A színész jelenleg szabadságon van, egészen az Odaát legújabb évadának forgatásááig. Magánéletét tekintve sorozatbeli kolléganője, Genevieve Cortese mellett lelt rá a boldogságra, 2010-ben kötött házasságukból két fiúgyermekük született.
21. Tom Welling
A Smallville Clark Kentje is hatalmas népszerűségnek örvendett a lányok körében, ami nem is meglepő, hiszen a színész 2001 és 2011 között volt főszereplője a misztikus sorozatnak. Természetesen Tom személyében sem egyszerepes színészt köszönthetünk, ugyanis a jelenleg 39. életévében járó sztár olyan filmekben játszott még, mint a Tucatjával olcsóbb és A köd, de szerepelt az Amynek ítélve és a Rémvadászok című sorozatokban is.
Tom jelenleg az utómunkálatokat végzi jövőre a mozikba kerülő The Choice címet viselő romantikus drámáján, melyben Alexandra Daddario, Teresa Palmer és Maggie Grace oldalán láthatjuk viszont.
22. Brad Pitt
Ha valakit, akkor Bradet senkinek nem kell bemutatni, hiszen a színész gyerekkora óta a médiában tevékenykedik. Legnépszerűbb alakításait a 90-es és 2000-es években nyújtotta, így olyan nagyszerű filmekben láthattuk bizonyítani, mint az Interjú a vámpírral, a Hét év Tibetben, Ocean's eleven - Tripla vagy semmi, a Trója, a Benjamin Button különös élete vagy a Mr. és Mrs. Smith.
Ez utóbbi alkotásban szeretett bele kolléganőjébe, Angelina Jolie-ba, érzései pedig olyan intenzívek voltak, hogy szinte rögtön beadta a válókeresetet akkori felesége, Jennifer Aniston ellen. Brad hét együtt töltött év után, 2012 áprilisában kérte meg Angie kezét, majd két évvel később a boldogító igent is kimondták. A pár hat gyermeket nevel közösen.
Ami karrierjét illeti, a színész jelenleg is aktív: War Machine és The Big Short című filmjei 2016-ban kerülnek bemutatásra, 2017-ben pedig egy romantikus thrillerben és a World War Z második részében láthatják rajongói, akiknek azonban addig sem kell hiányt szenvedniük, mivel Brad legújabb A tengernél című filmjében ismét felesége oldalán játszik, a hazai bemutatóra pedig november 12-én kerül sor.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Sokakat bántalmazott a producer.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Az énekesnőt mostanában nem látták a sportoló meccsein.
Túl öregnek érzi magát a színész.
Óriási lagzit csaptak a szerelmével.
Összekevert két ismert színészt.