Trokán Anna életét megváltoztatta a lovaglás
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Trokán Anna 5 éves lova, Fecske, Budakeszin lakik. A színésznő azt mondja, hosszú éveket töltött úgy lovaglással, hogy azt hitte ért hozzá. Később elkezdett foglalkozni az erőszakmentes ló kiképzéssel, ami alapvetően megváltoztatta, ő maga is hallgatagabb lett.

"Olyanok mint egy tükör, tehát amit te hozol, azt kapod vissza tőle – ha nem is érted, később megérted, hogy aznap miért nem működött valami, és mindig kiderül, hogy belőled indult ki. Az energiáikkal, a testhelyzetükkel kommunikálnak. Nagyon el kell felejteni az emberi egót. Az egyik legnagyobb probléma, hogy az embernek ha nem sikerül, akkor türelmetlen, ideges lesz, a ló ezt érzi és nem csinálja, az ember ezért haragszik, hogy miért nem csinálja – ez egy ilyen ördögi kör, és nagyon könnyű elbukni rajta. Nekünk nagy az egónk, nekik meg nincs, ők nem manipulatívak" – mondta Trokán Anna a lovakkal kapcsolatban a Sztárportéban.
A fiatal színésznő azt is elárulta, hogy komoly fordulóponthoz érkezett a munkájában, ugyanis 5 év után otthagyta a Veszprémi Petőfi Színházat, ahol állandó tag volt a társulatban. Most szabadúszként egyengeti karrierjét, így hamarosan a Nemzeti Színházban, majd Nyíregyházán láthatjuk egy-egy színházi darabban.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Nézd meg, kik vihették haza a díjat.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.