Starity

Kendall számára meghalt Bruce Jenner, amikor nővé operáltatta magát

2015. szeptember 23. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Még csupán három hónapja jelentette be Bruce Jenner, hogy immár nőként folytatja az életét, sokaknak (köztük a gyermekeinek) is furcsa az átállás.

hirdetés
Kendall számára meghalt Bruce Jenner, amikor nővé operáltatta magát
Fotó: Pacsun Photoshoot

Júniusban robbant a bomba, miszerint a Jenner-lányok apja, Bruce nővé operáltatta magát, és Caitlyn Jennerként mutatkozott be, majd nem sokkal később hódító útjára indította a mindennapjairól szóló sorozatot, az I Am Cait-et. A váltás nem csak a rajongók számára volt nehéz, hanem az ő családja is nehezen alkalmazkodott, melyről 19 éves lánya, Kendall Jenner így nyilatkozott: Az apám továbbra is az apám, még ha fizikailag meg is szűnt létezni. Megengedte, hogy apunak szólítsam, így ez az utolsó kis darab, ami az apámból maradt.

Aki nem élte meg, az nem is tudja, milyen más ez – fejtette ki apja nővé válásával kapcsolatban a véleményét a barna hajú szépség. Olyasvalami, amin túl kell tennünk magunkat. Gyerekkorom óta éreztem, hogy van valmi, de az apám soha nem erősítette meg, még ha régóta tudtam is a dologról. Ő ugyanaz az ember. Amikor nőként utal önmagára, olyan, mintha olyasvalakit gyászolnánk egyúttal, akit elvesztettünk, mert valamilyen szinten ez így is van. 

A napjaink egyik legjobban kereső modelljeként számon tartott lány arról is szót ejtett a Women's Wear Daily-nek adott interjújában, hogy milyen érzés volt számára abban az életmódban felnőni, amely megadatott neki. A húgom és én ebben nőttünk fel. Számunkra ez a normális már babakorunk óta. Sosem tartottunk a médiától és a minket körülvevő tömegtől. Tisztában voltunk vele már akkor is, hogy ez a hírnévvel jár.

Sok más sztárhoz hasonlóan a Kardashian-Jenner család tagjait is rengeteg kritika éri, Kendall saját bevallása szerint azonban már el sem olvassa a posztjai alatti kommenteket, hiszen tudja: tíz pozitív hangvételű üzenet után mindig jön egy olyan, ami akár össze is törhetné a szívét. Nincs szükségem arra, hogy beleszóljanak az életembe, ezért a legjobb, amit tehetek az, ha nem olvasom el a kommenteket. Érkezhet egymillió hozzászólás arról, hogy milyen szép vagy és mennyire szeretnek, de mindig vannak olyanok, akik utálnak és csúnyának találnak. Sajnos ez utóbbi hozzászólók üzenetei maradnak meg legjobban az emberben.  

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek